Bejelentették a Harmony OS 2.0-t, jövőre telefonokon is futni fog

0

Szinte pontosan egy évvel ezelőtt a Huawei bemutatta a világnak saját operációs rendszerét, ami a HarmonyOS névre hallgat. Most pedig a kínai vállalat fogyasztói üzletágának vezetője, Richard Yu az új EMUI 11 felület mellett leleplezte a HarmonyOS 2.0 rendszert is egy keynote keretein belül, amelyet a Huawei fejlesztői konferenciáján tartottak. A rendszer többféle eszközön futni fog, jövőre már okostelefonokon is.

Az operációs rendszer teljes egészében a cross-platformra épül, vagyis ugyanazt az ökoszisztémát fogja futtatni okosóra, autós fejegység, okos TV, és hamarosan mobilok is. Richard Yu azt nyilatkozta, hogy az első Harmony OS 2.0 rendszert futtató telefonkészülékek valamikor jövőre debütálhatnak, de részletekről nem ejtett szót. Nagyon úgy tűnik, bármilyenek is lesznek ezek a mobilok, elsőként kizárólag Kínában juthatnak majd hozzájuk a vásárlók.

Az új rendszer béta verziója televíziókra, autós fejegységekre és okosórákra már el is érhető, a telefonos verziót pedig valamikor decemberben fogják publikálni a fejlesztők számára.

Az új rendszerrel együtt a Huawei leleplezte az OpenHarmony nevű projektjét is, ami egy nyílt forráskódú Harmony OS verzió, valamit hasonlót képzeljetek el, mint az AOSP, ami az Android rendszerek teljesen nyitott fundamentuma. Az új szoftvert hamarosan hozzáférhetővé teszik a fejlesztők számára, és már 128 KB RAM is tökéletesen elegendő lesz a futtatásához. A HarmonyOS a többképernyős funkcionalitásról szól, zökkenőmentes folytonossággal és adaptív interfész elemekkel, amelyek az eszközök széles skáláját fogják támogatni – állítja a kínai gyártó vezetője.

A Huawei ezeken kívül különös gondot fordít majd a biztonság fokozására, emellett egy még fejlettebb intelligens hangfelismerés létrehozására, illetve a különböző eszközök közötti villámgyors adatátvitel megalapozása is elsődleges prioritást élvez a gyártó fejlesztőinek körében.

A Huawei arra is fordított némi időt, hogy eldicsekedjen HMS ökoszisztémájának sikerességével, amelyet immáron 1,8 millió fejlesztő támogat, akiknek közös munkája 96 000 alkalmazást eredményezett. Ha valakit érdekel a bemutató, a fenti linken megtekintheti, szerencsére van hozzá angol hangalámondás.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid