2021-ben 190 millió Xiaomi mobilt adtak el

0

A Xiaomi nemrégiben publikálta az előző évre vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyben igencsak meggyőző számok szerepelnek. A cég egyebek mellett azzal is eldicsekedhetett, hogy 190 millió okostelefont értesítettek a globális piacon, de nem ez az egyetlen eredmény, amire büszkék lehetnek.

A pekingi székhelyű vállalat 328 milliárd jüanos éves összbevételt termelt 2021 során, míg a nettó haszon 22 milliárd jüan volt. Egy kínai jüan cirka 0,16 amerikai dollárral, illetve nagyjából 54 forinttal egyenértékű, ha át szeretnétek váltani az itt olvasható összegeket, de előre szólunk, hogy elképesztő pénzekről van szó. Az előbbi egyébként 33, utóbbi pedig 69,5 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. És igen, összesen 190,3 millió okostelefont adtak el nemzetközileg, ami 30 százalékkal több, mint ahányat egy évvel korábban sikerült értékesíteniük.

Ebből az óriási mennyiségből egyébként 24 millió darab mobil tartozott a prémium szegmensbe, vagyis kijelenthető, hogy a Xiaomi elsősorban a kedvező árú telefonok világában számít megkerülhetetlen szereplőnek, ezek a termékek jelentik a sikerük egyik alapkövét. Ugyanakkor a prémium szegmensben is hódítanak, mivel az eladott csúcsmobilok száma 160 százalékkal nőtt éves szinten.

Az okostelefonokból származó bevétel 208,9 milliárd jüan volt. A növekedés 37,2 százalékos, az átlagos összeg pedig 1097 kínai jüan (~58.500 Ft) okostelefononként, ami nagyjából egy kínai piacra szánt Redmi Note 11 vételára. A gyártó elszámolásában egyébként minden olyan okostelefon a prémium kategóriába tartozik, amely a hazai piacon 3000 jüannál, illetve a globális értékesítésben 300 eurónál többe kerül.

A Xiaomi folyamatosan azon van, hogy még inkább jelen legyen a globális színtéren. A pénzügyi jelentés szerint ez sikerül is nekik, mert a teljes bevétel közel fele a Kínán kívüli piacokról származik, ami egészen pontosan 163,6 milliárd jüan, ez pedig 33,7 százalékos növekedést jelent 2020-hoz viszonyítva.

A Xiaomi tényleg népszerű a globális okostelefon-piacon, ezt bizonyítja az is, hogy a világ 62 piacán szerepelnek az első 5 gyártó között, 14 régióban pedig ők állnak az élen. Nem csupán telefonokkal szeretnének a csúcsra törni, a vállalat mesterséges intelligencia termékekkel igyekszik bővíteni a palettáját. Az “egyéb” kategóriában futó okoseszközökből származó bevétel a tavalyi év során 26 százalékkal nőtt éves szinten, ami számszerűsítve 85 milliárd jüant jelent. Szépen növekedett a háztartási gépeket magában foglaló részleg is, a légkondicionálókat, hűtőszekrényeket és mosógépeket gyártó divízió 60 százalékos növekedést könyvelhetett el.

Zárásként térjünk még egy kicsit vissza az okostelefonokhoz és táblagépekhez! A MIUI felhasználói is egyre többen vannak, tavaly összesen 509 millióan voltak az aktív userek, ami 28,4 százalékkal több, mint ahányan 2020-ban voltak. A Xiaomi jó pénzt keres azokból a reklámokból is, amelyek a felhasználói felületen belül jelennek meg, innen 18,1 milliárd jüan ütötte a markukat, ami 42,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid