Rengeteg Huawei mobil fogyott 2019-ben az USA szankciói ellenére

0

A Huawei tavalyi éve tagadhatatlanul eseménydús volt, egy csomó klassz mobilt dobtak piacra, ám sajnálatos módon egyúttal harcba kényszerültek az Egyesült Államok kormányával. Minden vész és gond ellenére a kínai gyártó igencsak jól teljesített, már ami az eladásokat illeti, ezekről a remek számokról fogunk értekezni az alábbi pár sorban. 

A kínai cég a tavalyi gondjai ellenére képes volt összesen 240 millió okostelefont értékesíteni globálisan, ami jelentős növekedés a 2018-as 200 milliós számhoz képest. A Huawei Mate és P szériás mobilok esetében egyébként 50 százalékkal javultak az eladási számok éves szinten, 5G modemmel rendelkező készülékből pedig nagyjából 6,9 milliót tudtak értékesíteni, ami szintén szép eredmény.

Xu Zhijun, a cég vezérigazgatója nemrég felfedte, hogy nagyjából 123 milliárdos bevétel jött össze, ami 18 százalékos növekedést jelent. Az is tagadhatatlan, hogy teljesen más eredményeket értek volna el, ha az USA kormánya nem kényszeríti az amerikai cégeket arra, hogy szakítsák meg a kereskedelmi kapcsolatot a kínai vállalattal. Nyilvánvalóan a számok lehettek volna még sokkal jobbak is, ám a Huawei mégis sikeresen helytállt a nehéz időkben, és most készen állnak továbblépni. 

A kínai cég első embere elárulta, idén az lesz az elsődleges céljuk, hogy tovább fejlesszék a Huawei Mobile Services (HMS) ökoszisztémát, ami a Google Szolgáltatások alternatívája.

A Huawei azt is közzétette, hogy több, mint 2 millió Huawei Watch GT2 okosórát értékesítettek mindössze három hónappal annak bemutatója után, valamint sikeresen eladtak egymillió Huawei FreeBuds fülhallgatót egyetlen hónap leforgása alatt. Azt is büszkén tudatták a nagyvilággal, hogy az általuk fejlesztett Health alkalmazásnak 400 millió felhasználója van összesen 170 országban. 

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid