4K-s csúcsmobillal készül a Sony

1

Az már biztosan tudható, hogy a Sony új készülékeket mutat be február 27-én, és a legfrissebb pletykák szerint ezek közül az egyik egy igen durva csúcsmodell lesz.

Az állítólagos Sony zászlóshajó egyelőre “Yoshino” kódnéven fut, és a hírek forrása szerint egy 5.5 colos, 4K (3840×2160) kijelzővel bír majd. A korábbi Z5 Premium is ilyen kijelzőt kapott, de ez alap esetben Full HD-ben jelenítette meg a tartalmat, és csak bizonyos feladatoknál használta ki a készülék a hatalmas felbontást.

Xperia Z5 Premium

Az újdonságot a Snapdragon 835 hajthatja, de ez némileg ellentétes azzal a korábbi hírrel, miszerint a Samsung egy időre kisajátítaná az új csúcslapkát. Bár a Sony-nak az a szokása, hogy bejelentenek egy mobilt, ami csak hónapokkal később jelenik meg, tehát ezen nem kell túlzottan fennakadni.

Ezeken kívül annyiról esett még szó, hogy RAM-ból 4 vagy 6 GB kerülhet a készülékbe, a hátlapon pedig egy új, Sony IMX400-as szenzor teljesíthet szolgálatot.

Az említett csúcsmodellen kívül számítunk még egy szintén 5.5 colos, de “csak” QHD felbontású felsőkategóriás készülékre, egy 5.2 colos, Full HD-s mobilra középkategóriás Helio P20 processzorral, valamint egy 5 colos, HD kijelzős belépőszintű készülékre.

Természetesen mint mindig, a híreket érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen ezekből a Sony még semmit sem erősített meg hivatalosan, egyedül a bemutató időpontja biztos.

via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid