5G-képes mobillal készül a OnePlus az MWC-re

0

A OnePlus pár napja bejelentette, hogy ők is ott lesznek a közeledő eseményen, ám az csak most derült ki, hogy mire számíthatunk majd tőlük a neves alkalomból.

Azt már eddig is tudtuk, hogy egy 5G képes mobilon dolgozik a OnePlus, ám eddig semmilyen más információ nem szivárgott ki a készülékről. Érkeztek hírek a OnePlus 6T egy újabb változatáról is, amelyet már felkészítenek az új szabvány kihasználására, ám az utóbbi időben már nem igazán hallani erről.

Így tehát minden bizonnyal egy teljesen új mobilt kapunk, melynek valószínűleg a prototípusát mutatják be az MWC-n, méghozzá zárt ajtók mögött. A gyártó szerint az eseményen lehetőségük lesz a látogatóknak, hogy megtapasztalják majd az 5G-ben, illetve az ezt kihasználó játékokban rejlő lehetőségeket (“5G gaming”).

Az említett készülék specifikációja egyelőre még nem ismert, ám a Qualcomm-mal való szoros együttműködésük miatt gyakorlatilag biztosra vehető a Snapdragon 855-ös chip, és a Snapdragon X50-es modem, ami elengedhetetlen az 5G hálózatok támogatásához.

Korábban már láthattunk egy kiszivárgott képet a gyártó egyik mobiljáról, amely notch mentes dizájnt kapott, és valószínűleg elcsúsztatással válik majd elérhetővé a szelfikamera. Ez a modell lehet a OnePlus 7, de akár a szóban forgó prototípus is. Reméljük, hogy az MWC-n erre is választ kapunk majd.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid