Már zajlanak a tárgyalások a Honor egyes részlegeinek eladásáról

0

A múlt héten egy köztiszteletben álló és jóslatait tekintve autentikusnak nevezhető elemző azt írta, hogy a Huawei eladhatja az alattuk tevékenykedő, termékeikkel elsősorban a fiatalokat megcélzó Honor márkát. A jóslatot tartalmazó cikket a publikáló oldal azóta eltávolította, illetve később a kínai gyártó munkatársai a helyi közösségi média felületeken cáfolták ezeket az értesüléseket, feltételezéseket. A Reuters viszont mindennek nevezhető, csak megbízhatatlannak nem, az ő újabb értesüléseik szerint már zajlanak bizonyos tárgyalások az eladással kapcsolatban, habár állítólag nem a teljes brandet szándékozik értékesíteni a kínai vállalat.

A rangos gazdasági médiaorgánum munkatársai úgy tudják, hogy a Huawei jelenleg is tárgyalásokat folytat egy Digital China nevű céggel, mégpedig a Honor egyes részlegeinek eladásáról. Állítólag egy 2,2-3,7 milliárd dolláros üzletről egyeztetnek a színfalak mögött. A Reuters értesülései szerint egy másik lehetséges vásárló a szintén kínai TCL lehet, őket leginkább az általuk birtokolt Alcatel márka miatt ismerhetitek. A harmadik potenciális vevő  – kapaszkodjatok meg – a Xiaomi lehet, ami mára már vezető okostelefon-gyártóvá, és egyben a Huawei egyik legnagyobb konkurensévé nőtte ki magát, nem csupán a helyi, de a globális színtéren egyaránt.

A Reuters pontos forrásokat nem említett meg, senkit sem nevesített, hiszen a tárgyalások titkosak – úgy látszik azért mégsem eléggé -, de az egyik bennfentes azt nyilatkozta, hogy a vétel egy fix összegű felvásárlás (all cash deal) lesz.

A Honor brand 2013-ban jött létre, eredetileg a Huawei márkanév alatt volt egy széria, majd később nagyban önállósodott, igaz a fejlesztési és kutatási részlege mindig közös maradt a Huaweijel. A jóvoltukból nem csupán okostelefonokkal vagy táblagépekkel, hanem laptopokkal, fülhallgatókkal és okosórákkal is gazdagodott a technika világa. A kínai gyártó a márka eladását az amerikai kormány által kiszabott tiltás miatt kezdte el fontolgatni, ami most már olyannyira elfajult, hogy a kínaiaknak nem csupán USA székhelyű cégekkel nem szabad kereskedniük, hanem már olyan technikát sem vásárolhatnak, aminek a gyártása során amerikai szabadalmakat használnak.

Az Egyesült Államok kormánya nemzetbiztonsági veszélyt lát a kínai gyártóban, és eddig jottányit sem engedtek álláspontjukból, habár voltak időszakos haladékot és engedmények a céggel szemben. Az egyik legújabb csapás, hogy már nem láthatja el modern Kirin chipekkel a TSMC a vállalatot, ugyanis csak elavult 28 nanométeres technológiákhoz nyertek hozzáférést, ami nem igazán vezeti ki a Huaweit az erdőből.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid