Ismét a Samsung adta el a legtöbb okostelefont

0

A Canalys nevű elemzőcég július közepén közzétett egy elemzést, amely a globális okostelefonpiac állapotát vizsgálta a legnagyobb gyártók részesedésének szempontjából. Akkor még nem hoztak nyilvánosságra konkrét eladási számokat márkákra lebontva, de a szakértők most pótolták ezt a hiányosságot. Nem meglepő módon a Samsung értékesítette a legtöbb okostelefont a vizsgált időszak alatt.

2024 áprilisától júniusig összesen 288,9 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami 12 százalékos növekedést jelent éves szinten. Jó hír, hogy a piac immár három egymást követő negyedévben mutathatta a gyarapodás jeleit. A legtöbb okostelefont tehát a Samsung adta el, összesen 53,5 millió készüléket. Ennek ellenére a gyártó 1 százalékos visszaesést könyvelhetett el az előző év azonos időszakához viszonyítva. A dél-koreai vállalat piaci részesedése 19 százalék, ami folyamatosan csökken, ugyanis egy évvel ezelőtt még 21 százalék volt.

A második helyet az Apple szerezhette meg magának 45,6 millió eladott iPhone-nal, így övék a globális piac 16 százaléka. Az almás gyártó eladásai 6 százalékkal nőttek, a piaci részesedése viszont 1 százalékkal csökkent (ez úgy lehetséges, hogy a teljes piac nagyobb mértékben nőtt, mint az Apple).

A harmadik hely a Xiaomié, az első öt közül a kínai gyártó produkálta a legnagyobb értékesítési növekedést, ami esetükben 27 százalékos. A vizsgált időszakban 42,3 millió készüléket értékesítettek, ennek megfelelően övék a globális piac 15 százaléka.

A Vivo kaparinthatta meg a negyedik helyet 25,9 millió eladott okostelefonnal, 9 százalékos piaci részesedéssel, ami összességében egy szintén erős 19 százalékos növekedést jelent éves szinten. Az ötödik helyre a Transsion került. Ez a vállalat gondozza a Tecno, az Infinix és az iTel márkákat, ezek közül az első már Magyarországon is jelen van. A cég 25,5 millió okostelefont értékesített, és szintén 9 százalékos piaci részesedéssel büszkélkedhet, miközben az eladásai 12 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

A Canalys csapata 2024-re egyszámjegyű növekedést jósol a globális okostelefonpiac egészére vonatkozóan az előző évhez képest. Toby Zhu, a Canalys vezető elemzője még azt is hozzáteszi, hogy:

“Mivel 2025-ben a fogyasztói kereslet továbbra is bizonytalan maradhat, különösen a fejlett piacokon, a gyártóknak arra kell összpontosítaniuk, hogy innovatív okostelefonos élményeket nyújtsanak a készülékük frissítésére készülő vásárlók bevonzására. Ezen túlmenően egyedi márkaimázst kell kiépíteniük, illetve erősíteniük kell a regionális jelenlétet, hogy ezáltal megragadhassák a felmerülő lehetőségeket.”

Forrás: Canalys

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid