Teljesen megszűnt ennek a méregdrága Samsung mobilnak a támogatása

0

Egy használtautó árán debütált a Samsung Galaxy Z Fold 2, amely még igazából most is egy erőteljes készülék, ám ennek ellenére a dél-koreai gyártó véget vetett a szoftveres támogatásának. Persze amit ígértek, azt túl is teljesítették, ugyanakkor egy ilyen méregdrága telefont talán lehetett volna tovább is gardírozni, ha más nem, biztonsági foltok révén.

A Samsung frissítette azon készülékeinek listáját, amelyek szoftveres támogatása folytatódni fog a jövőben. Erre az összesítőre sajnos már nem került fel a Galaxy Z Fold 2, amely 2020-ban debütált, és egy igencsak vastag árcédulát ragasztottak a dobozára, Magyarországon 750 ezer Ft-os áron nyitott. A mobilból nagyjából 2,8 millió darabot értékesítettek, így valószínűleg akadnak még most is páran, akik használják. Ők talán jó néven vették volna, ha a gyártó egy kicsit később engedi el a készüléket.

A Samsung 2022-ben kezdte elkötelezni magát a négy Android főverzió biztosítása, illetve az öt évig tartó biztonsági foltozás mellett, így igazából szó sincs arról a Galaxy Z Fold 2 esetében, hogy a gyártó nem tartotta be az ígéretét. Lejárt a négy éves támogatási ciklus, ugyanakkor a dolog mégis szomorú, mert a hajlítható mobil továbbra is egy erőteljes hardverrel szerelt, potens masina. A Galaxy Z Fold 2 borítása alatt ugyanis Snapdragon 865+ lapkakészlet teljesít szolgálatot, 12 GB RAM-mal és 256 GB háttértárral egyetemben.

A támogatás befejezésének hátterében állhat egyrészt a hajlítható mobilok piacán zajló rendkívül gyors fejlődés és fokozódó verseny, illetve az is benne van a pakliban, hogy a Galaxy Z Fold 2 kompatibilitási problémákkal küzd a mesterséges intelligenciát illetően. Ez a funkció, vagyis, jobban mondva funkciócsomag olyan jellemző, amelyet a Samsung, a Google és más gyártók is igyekeznek mindenáron beépíteni az eszközeikbe.

Akárhogy is, a dél-koreai gyártó lépése egyértelműen arra ösztönzi a jelenlegi Galaxy Z Fold 2 tulajdonosokat, hogy újabb modellre váltsanak. Persze az igazán lojálisak ragaszkodhatnak a készülékükhöz, de a biztonsági foltozás hiánya problémássá teheti ezt a kötődést. Mivel nem jönnek többet ilyen frissítések a mobilra, az sebezhetővé válhat a különböző digitális fenyegetésekkel szemben. A felhasználóknak tehát valóban fontolóra kell venniük egy újabb modell beszerzését a személyes adataik biztonsága érdekében.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid