Drágábban érkezhetnek a Samsung Galaxy S26 modellek

0

Mostanában már az is jó hírnek számít, ha azt halljuk egy soron következő prémium kategóriás okostelefonról, hogy nem emel árat a gyártója. Aztán persze sokszor érkeznek kevésbé hízelgő előrejelzések is. A legutóbbi sajnos pont ilyen, és a Samsung Galaxy S26 okostelefonokat érinti, amelyek drágábbak lehetnek elődjeiknél.

Érkezett egy új jelentés az ETNews nevű dél-koreai sajtóorgánum jóvoltából. Ebben az áll, hogy a vásárlóknak érdemes lesz magasabb árakkal számolniuk a Galaxy S26 széria esetében. A megnövekedett kereslet miatt megemelkedhet egyes kulcsfontosságú hardveres összetevők ára, gondoljunk itt a lapkakészletekre vagy az operatív memória modulokra.

Ez a szomorú tendencia nem csak a Samsungot érinti, más nagy gyártók, köztük az Apple, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo is kénytelenek voltak vastagabb árcédulát ragasztani csúcskategóriás készülékeikre. Kiváló példa erre a Vivo X300-as szériája, amelynél a gyártó már nem tudta elkerülni az áremelést. Persze hallani bíztató értesüléseket is, de talán jobb, ha nem kapaszkodunk ezekbe.

Ezek szerint a Samsung áremelése nem feltétlenül lesz globális érvényű, és az áremelés kifejezetten a Samsung hazai piacára, Dél-Koreára lesz érvényes. Nem bánnánk, ha egyszer egy ilyen jóslat is bejönne. Akárhogy is alakul, a Samsung Galaxy S26 termékcsalád bemutatója a pletykák szerint február végére várható, az értékesítés pedig valamikor márciusban indulhat meg.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid