Csekkoljátok feketében a széles Samsung Galaxy Z Fold 8-at

0

Úgy látszik, hogy az idei nyár és ősz legnagyobb dobásai a széles kialakítású hajlítható okostelefonok lesznek. Ilyesmivel készül az Apple, a Huawei már piacra is dobott egyet, és egy ilyen mobil van a Samsung tarsolyában is. Az okostelefon – vagyis annak külsőleg közel azonos makettje – nemrég fényképeken tűnt fel az interneten, mégpedig fekete színben.

“Igen, Mr. Wayne, van feketében is”. Az alábbi fotókon szemügyre vehető makett az úgynevezett Graphite árnyalatban pompázik, és mint látható, a Galaxy Z Fold 8 alapvetően hű marad a Galaxy Z Fold 7 formaiságához. Ideértendő a lapos keret, a szögletes forma, a vékony profil és a függőlegesen elrendezett, kapszula alakú kamerasziget is.

A különbség természetesen a szélesebb és rövidebb kialakítás, amely kísértetiesen hasonlít az Apple érkezőfélben lévő hajlítható mobilja mellett a már piacon lévő Huawei Pura X Maxra is. A makett alapján az okostelefon hátoldalán két képrögzítő egység kapott helyet, mindkettő 50 megapixeles lesz; az egyik az elsődleges, a másik pedig az ultraszéles látószögű modul szerepét tölti be.

A bekapcsoló- és hangerőszabályzó gombok a telefon jobb szélén találhatóak, alul pedig egy USB-C portnak szorítottak helyet. A képekkel párhuzamosan Ice Universe is elárult egy-két érdekességet a készülékről, összehasonlítva azt a Galaxy S26 Ultra modellel. A szivárogtató szerint az új hajlítható telefon külső kijelzője csak minimálisan lesz szélesebb a Galaxy S26 Ultra képernyőjénél. (Majd lentebb ti is meglátjátok, van vizuális szemléltető.)

Ha esetleg még nem tudnád, a legújabb Samsung mobilokat július 22-én leplezik le a következő Galaxy Unpacked eseményen, ha minden igaz, Londonban. Ha esetleg a régebbi vagy az eredeti kialakítás jobban tetszik, nem kell aggódni, a Galaxy Z Fold 7 is megkapja a maga közvetlen utódját, annak viszont Galaxy Z Fold 8 Ultra lesz a neve.

És természetesen érkezik a Galaxy Z Flip 8 is, amelyről az a sötét pletyka terjeng, hogy az utolsó tagja lesz a szériának, amelyet nem folytat tovább a dél-koreai gyártó. És ez még nem minden, ugyanis a rendezvényen új okosórák is érkeznek: debütál a Galaxy Watch Ultra 2 és a Galaxy Watch 9.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid