Kiszivárogtak a OnePlus 7 és a OnePlus 7 Pro specifikációi?!

0

Már két hét sincs a OnePlus 7 mobilok bemutatójáig, és most kikerült egy szinte teljes specifikációlista mindkét új modellről. Nézzük, mire számíthatunk!

Azt már teljesen biztos, hogy május 14-én érkezik a OnePlus 7 és a OnePlus 7 Pro. Mindkét mobilról már elég sok mindent lehet tudni, ezen információk egy részét maga a gyártó árulta el. Most azonban egy komplett specifikációlista került fel a világhálóra, amit nektek is megmutatunk:

Azt már az elején le kell szögezni, hogy egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk az adatok hitelességét, de a legtöbb információ megegyezik azzal, amit eddig tudni/sejteni lehet. Ahol komolyabb eltérés van, az a sima OnePlus 7 kijelzőmérete (korábbi hírek szerint 6,4 colos lesz az alap modell).

A OnePlus 7 és 7 Pro közös jellemzői között ott a Snapdragon 855 chipset, az AMOLED panel, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, a 48 MP-es főkamera, a másodlagos telefotó kamera, a méretes aksi és a 30W-os Wrap Charge gyorstöltés.

A OnePlus 7 Pro azonban számos olyan újítást kap, amik miatt megérheti majd a felárat. Először is nem lesz rajta notch, helyette pop-up szelfikamerát kapunk, és a kijelzője nem csak nagyobb lesz (6,64 col), de ez lesz az első QHD felbontású OnePlus telefon, ráadásul már egy 90Hz-es panellel szerelik, amivel kiemelkedik majd a mobil a versenytársak közül. Jó hír, hogy a hátlapon lesz egy harmadik kamera is ultraszéles látószöggel, és természetesen RAM-ból is többet kapunk (10-12 GB). A hírek szerint mindez 749 euróba fog kerülni a kontinensünkön, ami bár nem kevés, de még mindig kevesebb, mint amennyit más, nagyobb gyártók kérnek a csúcsmobiljukért.

Forrás, Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid