A Google kiadta az Android N második előzetesét

0

Durván egy hónapja lepett meg minket a Google azzal, hogy kiadta az Android N első bétáját, és most a korábban közzétett menetrendnek megfelelően megérkezett a Developer Preview 2 is.

Technikailag egyébként már a harmadik kiadásról van szó, ugyanis az első után pár nappal érkezett egy kisebb javításokat tartalmazó verzió, de ez nem kapott külön számot.

android-n-7

A Developer Preview 1 rengeteg újítást hozott magával, ehhez képet a mostani verzió kevésbé érdekes, de azért akad néhány látható fejlesztés. Létrehozhatunk például olyan ikonokat a kezdőképernyőn, amik valamilyen konkrét feladatra ugranak egy alkalmazáson belül (pl. új üzenet egy adott személynek vagy útvonaltervezést az otthonunkhoz), illetve belekerült a rendszerbe a Vulkan API, ami leginkább a 3D-s játékok terén hozhat majd komoly fejlődést. Ezeken kívül természetesen jó néhány korábbi hibát kijavított a Google, ennek ellenére még nem ajánlják mindennapi használatra a szoftvert, inkább csak fejlesztőknek.

Akik telepítették az Android N előző kiadását, azoknak OTA-n keresztül fog megérkezni a Developer Preview 2, valószínűleg napokon belül. Ha pedig nem akarsz várni, akkor innen már most is letöltheted az új rendszert.

forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid