A Nokia tagadja visszatérését a mobilos piacra

3

A korábbi hírekkel ellentétben a finn Nokia azt állítja, hogy semmiképpen nem tervezi visszatérését a telefongyártásba. A vállalat kiadott egy hivatalos közleményt ezzel kapcsolatban, így már csak az a kérdés, hogy hiszünk-e nekik.

Következzék a Nokia állásfoglalása:

“Nem kerülték el vállalatunk figyelmét azok a friss hírek, amelyek szerint a Nokia egy kínai székhelyű kutatási és fejlesztési központban mobilkészülékek gyártásába kezdene. A cégünk sosem állított ilyet, ezek a jelentések hamisak, és olyan nyilatkozatokra épülnek, melyeket helytelen módon a Nokia Networks egyik igazgatójának tulajdonítanak. Vállalatunk tehát újfent megerősíti: jelenleg nem tervezi mobilkészülékek gyártását vagy értékesítését.”

Bár a fenti közlemény teljesen egyértelmű, azt azért bátran hozzátehetjük, hogy a Nokia azt nyilatkozta, amit nyilatkoznia kellett. A finneknek ugyanis a Microsofttal kötött megállapodás értelmében meg van tiltva, hogy a nevüket viselő telefonkészülékkel rukkoljanak elő, egészen a következő év második feléig. Ha viszont belegondolunk abba, hogy az N1 nevű Androidos tablet létezését is az utolsó percig tagadták, akkor világossá válik számunkra, hogy egyelőre nem érdemes lemondani a Nokia mobilos iparágba való visszatéréséről, bármit is kommunikáljon a cég.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid