A OnePlus tagadja, hogy újracsomagolt mobilokat árulna

0

Többen panaszt emeltek a OnePlus-nál, mert megítélésük szerint, újracsomagolt One készüléket kaptak kézhez a megrendelés után. Mivel a jelenséget észlelők száma gyarapodni kezdett, a kínai gyártó úgy határozott, reagál a felhozott vádakra.

oneplus-one-teszt

Egy fórumos posztban a OnePlus arra a hét esetre igyekszik magyarázatot adni, ahol a vásárlók újracsomagolás jeleit vélték felfedezni az érkezett küldeményükön. Voltak felnyitott dobozok, megkarcolt készülékek, sőt, fényképek is az elvileg még sosem használt eszközön. Végső soron az összes esetre volt a gyártónak egy egészen hihető magyarázata, illetve ígéretet tettek arra nézve, hogy még jobban utánajárnak a dolognak. Az újracsomagolt termékek forgalmazásával kapcsolatos vádakat pedig határozottan tagadják. Olyanok is voltak, akik  kételkedtek abban, hogy a telefon kijelzőjét – vagy legalábbis a saját példányukét – Gorilla Glass 3 védené, de természetesen a vállalat itt is igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba, tervrajzokkal igazolva az üvegbeszállító kilétét.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid