Addig játszott egy kínai nő a mobilján, amíg le nem bénult a keze

0

Mit lehet tenni, ha az embernek se kutyája, se macskája, nincs családja, párja, de a munkahelye egyhetes szabadságra küldi? Sok minden más mellett lehet játékkal is tölteni ezt a rengeteg szabadidőt, és hasonlóan vélekedett egy fiatal kínai nő is. A hölgy addig nyomta a telefonon a játékot, hogy a végén lebénult a keze és kórházba került.

Changsa városában egy egyedülálló, dolgozó nő úgy döntött, a szabadságát mobilos játékokkal üti el. Arról ugyan nem szól a fáma, pontosan milyen címmel játszott, az intenzitásról viszont alkothatunk némi képet, hiszen hősnőnk már a második napon egészen komoly fájdalmakat érzett. Állítása szerint ez még egyáltalán nem rettentette vissza, és addig folytatta a játékot, amíg arra nem lett figyelmes, hogy képtelen mozgatni az ujjait.

Ennél a pontnál már nem volt apelláta, a hölgynek muszáj volt elmennie egy helyi kórházba, ahol a vizsgálatoknak köszönhetően kiderült, a merev tartás miatt súlyos ínhüvely-gyulladást kapott. Az áldatlan állapotot csupán több hetes kezelés lesz képes visszafordítani – tudta meg az orvosaitól történetünk balszerencsés főszereplője.

A legfrissebb hírek szerint a nő már jobban van, sőt, ő maga a két lábon járó rock and roll, mert kijelentette, hogy esze ágában sincs lemondani a játékokról, a történtek ellenére sem. Esetleg majd egy kicsit kevesebbet fog hódolni a hobbijának.

Forrás: WakkiNews

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid