Állítólag kémkednek a kínai telefonok

0

Szinte mindenki sejtette eddig is, hogy bizonyos kínai telefonok nem bánnak túl diszkréten a felhasználói adatokkal, most viszont készült egy kutatás, ami állítólag bizonyítja a kémkedést olyan ismert márkák esetében, mint a Xiaomi, a OnePlus vagy a Realme. 

Több különböző egyetem tudósai fogtak össze, és megnézték, hogy mennyire veszik komolyan a kínai telefonok az adatvédelmet. Az eredmény nem lett valami pozitív, kiderült, hogy ezek a készülékek nagy mennyiségű adatot gyűjtenek a felhasználókról, és ezt igazából semmilyen beállítással nem lehet megakadályozni.

Magán az Android operációs rendszeren keresztül, illetve az előre telepített alkalmazások segítségével gyűjtik az adatokat, amelyeket harmadik feleknek továbbítanak. Olyan adatokra kell gondolni, mint a telefonszám, az IMEI szám, a tartózkodási hely és hasonlók. Az elküldött adatok nagy kínai techvállalatokhoz kerülnek, mint a Baidu, vagy a helyi mobilszolgáltatók.

Ugyanakkor van egy kis csavar a dologban: kizárólag olyan készülékeket vizsgáltak, amik Kínában kerültek forgalomba, vagyis kínai felhasználók adatairól van szó, amit kínai vállalatok kapnak meg. Azt nem sikerült bizonyítani, hogy a nemzetközi piacokon megjelent telefonokkal is ez lenne a helyzet. Az olyan régiókban, mint Európa, sokkal szigorúbbak az adatvédelmi szabályozások, azt pedig eddig is sejtettük, hogy Kínában máshogy mennek a dolgok, így tehát semmi meglepő nincs a kutatásban, és túlzottan aggódni sem érdemes miatta.

A teljes kutatás itt érhető el angolul (PDF-ben letölthető).

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid