Állítólagos fotókon a Honor 10

0

Úgy látszik a Huawei már javában készíti a Honor 10-et, ami látványosan eltérhet majd az elődjétől. A minap három olyan fotó tűnt fel a Weibón – kb. a kínai Twitter -, amiken állítólag maga a már említett készülék pózol. 

Habár a telefont egy nagy ormótlan tokba rakták a fotók készítői – nehogy véletlenül túl sok információ szivárogjon ki a mobil formatervével kapcsolatban – azért néhány dolog így is látszódik a prototípusból. Meg lehet csodálni a horizontálisan pozicionált duál kamerakészletet, ami a hátlap ékessége lesz, de nem tudjuk nem észrevenni a kijelző felső részén található szenzorszigetet sem.

Szintén az előlapon virít egy kezdőképernyő gomb, ami egyben ujjlenyomat-olvasó is, mellette pedig kapacitív billentyűkre lehetünk figyelmesek.

Azért a notch utálóknak annyit megemlítenénk mentség gyanánt, hogy a sziget egészen kicsire sikeredett, és nem annyira szemet szúró, mint más telefonok esetében. Példaként biztosan a nemrég bemutatott Huawei P20 és P20 Pro mobilok szolgálhattak, amikre látszólag sokban hasonlít az állítólagos Honor 10

Mivel tavaly a Honor 9 valamikor júniusban debütált, esélyes, hogy ismét a nyári hónapban kerül leleplezésre az idei iteráció.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid