Állítólagos fotókon a Huawei Mate 30 Pro

0

Úgy néz ki, végre fotókon is megtekinthető a Huawei Mate 30 Pro, bár egyelőre valamilyen tokban van a készülék, ami eltakarja a dizájn egy részét. Mindenesetre így is vannak kivehető érdekes részletek a képeken, amelyeken egyből kettő is látható az újdonságból, és mellettük két másik telefon is szerepel, talán a Mate 20 X.

Tételezzük fel, hogy valóban a Huawei Mate 30 Pro az, amit itt látunk, feltételezésünket alapozzuk arra, hogy egy már bemutatott okostelefont senki nem tartana ilyen formatervet rejtő tokban.


Amint az látható, a képernyő felső részén van egy kicsit szélesebb szenzorsziget, akárcsak a Mate 20 Pro esetében, ez a notch, illetve a benne lévő szenzorok, vélhetően fontos szerepet fognak betölteni arcfelismerés esetén. A képernyő hajlított, ami szintén a Mate 20 Prót juttatja eszünkbe, a káva pedig valószínűleg nem csak két oldalt, hanem alul és felül is rettentően vékony.

Sajnos a telefont csak szemből lehet látni, holott bennünket módfelett érdekelne a hátlap is, legfőképpen a kamerarendszer miatt.

Most nincs szerencsénk, de ami azt illeti, a készülék hardveréről sem tudunk valami túl sokat, csak néhány jellemző került napvilágra eddig. A korábbi szóbeszédek értelmében a telefon belsejében Kirin 985 lapkakészlet, 5G modem és egy 55W-s gyorstöltés támogató, 4200 mAh kapacitású akkumulátor lesz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid