Android játékokra fókuszáló frissítést kapott a Windows 11

0

A Microsoft nemrégiben közzétett egy Windows 11 frissítést az Insiders program résztvevőinek, és az adatcsomag részét képezte az úgynevezett Windows Subsystem for Android új verziója is. Ez a bizonyos alrendszer teszi lehetővé, hogy a redmondiak asztali PC-s ökoszisztémája Android alkalmazásokat és játékokat futtasson. Az új frissítésben az utóbbiak kapják a főszerepet, nem csupán a játékok teljesítményét igyekeztek optimalizálni, de mint ahogyan a változtatási naplóból kiderül, támogatást kaptak a kontrollerek, illetve mostantól fizikai vezérlőkkel is használható lesz néhány kifejezetten az okostelefonokon és táblagépeken alkalmazott gesztus is.

Következzenek tehát az újítások, amelyeket a changelog felsorol. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy ez a rengeteg minden egyelőre csak az Insiders felhasználók számára érhető el, és bár az a tapasztalat, hogy a legtöbb előzetesen elérhetővé tett funkció a végleges verzióban is ott lesz, erre nincs minden esetben biztosíték.

  • A Windows Subsystem for Android Beállítások alkalmazásába érkezett néhány külön bekapcsolható, a felhasználói élményt bizonyos appokon belül javítani képes kiegészítő elem
  • Billentyűzet támogatás joystickes játékokhoz
  • Kontroller támogatás játékokon belül
  • A nyíl billentyűkkel való célzás támogatása a játékokon belül
  • A nyíl billentyűk mostantól a csúsztatás gesztust is képesek végrehajtani
  • Fejlesztették a görgetést
  • Hálózati fejlesztések és javítások
  • Az Android alkalmazások minimális ablakmérete mostantól alapértelmezetten 220 dp
  • Javított párbeszédpanel nem támogatott VPN észlelése esetén
  • Új beállítási lehetőség a diagnosztikai adatok megtekintéséhez és mentéséhez a Windows Subsystem for Android alrendszer beállításait magában foglaló alkalmazáson belül
  • Biztonsági frissítések
  • A rendszer stabilitását, megbízhatóságát fokozó általános javítások, beleértve a diagnosztikai méretek javítását is
  • Grafikai fejlesztések

A 2206.40000.15.0 verziószámú frissítés egyelőre csak az amerikai tesztelők számára érhető el. Ha valakinek nem lenne világos, a Subsystem for Android alrendszer az Android operációs rendszerre írt alkalmazások emulációját teszi lehetővé, anélkül, hogy harmadik féltől származó szoftvert kellene használni. A szükséges applikáció bármely Windows 11 rendszert futtató eszközre letölthető a Microsoft alkalmazásboltjából.

A zöld robotos rendszerre fejlesztett játékok eddig csak olyan Windows-os eszközökön voltak játszhatók, amelyek lehetővé tették az érintéses bevitelt, ám ez, mint ahogyan az újításokat felsoroló fenti összesítőben olvasható, hamarosan meg fog változni. Ha a mostani tesztidőszak során sikerül kigyomlálni az esetleges hibákat, akkor a jövőben mindenféle flancos, komoly erőforrásokat igénylő emulátor nélkül, kontrollerekkel, egérrel és billentyűzettel is játszhatunk majd Android játékokat asztali számítógépen és laptopokon, feltéve, hogy azok Windows 11-et futtatnak.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid