Androidos kézi játékkonzollal készül a Lenovo

0

Manapság a hordozható játékkonzol kategóriában megkerülhetetlen a Nintendo Switch, még akkor is, ha az okostelefonok között is akadnak játékokra kiélezett típusok, sőt, olykor egész brandek. A Lenovo már foglalkozik egy ideje gamer mobilokkal, de mint kiderült, a színfalak mögött egy Android operációs rendszert futtató kézikonzolos is dolgoznak, ami vélhetően a már említett Switch, illetve a hamarosan megjelenő Valve Steam Deck kihívója lehet.

Legújabb értesülések szerint a készülék a Lenovo Legion Play névre fog hallgatni, és igazából már meg kellett volna jelennie, ha más nem a nagyérdemű előtt az idei MWC kiállításon. Máig nem tudni, hogy miért nem mutatták be a készüléket, de nem lehetetlen, hogy egy jobb időzítésre várnak a gyártó döntéshozói. A Liliputing munkatársai a Lenovo oldaláról gyűjtöttek össze néhány érdekességet a kézikonzolról, amelyet egy AAA játékokra tervezett, Android rendszer futtató, felhőalapú eszközként jellemeznek.

A Legion Play kettős funkcionalitással bír: egyfelől képes futtatni a mobil operációs rendszerre fejlesztett játékokat, másfelől kiemelten alkalmas arra, hogy a felhasználók a PC-s játékaikat erre a masinára streameljék. Hardveres jellemzők szempontjából egyelőre nem tudni túl sokat, de az biztos, hogy a készülék 7 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, amelyen Full HD felbontásban jelennek meg a tartalmak. A képernyő 16:9 képaránnyal és HDR10 támogatással bír.

A Lenovo Legion Play-t kettős hangszóróval, beépített, nem levehető irányítókkal, plusz egy 7000 mAh kapacitású akkumulátorral látják el. A külső kialakítás erőteljesen hajaz a Nintendo Switch-re, de azért akadnak különbségek.

Szoftver szempontjából a Lenovo Legion egy módosított Android rendszert futtat, és a kiszivárgott képek közül az egyiken jól látni, hogy a Nvidia GeForce Now platformja biztosan a támogatott szolgáltatások között lesz. Valószínűleg más felhős gaming platformok is működni fognak a konzolon, de hogy pontosan melyek, az egyelőre egy nyitott kérdés, akárcsak a többi hardveres jellemző. Hogy a Lenovo Legion Play kézikonzol mikor jelenik meg és mennyiért, szintén rejtély, de remélhetőleg ezekre a részletekre is fény derül a nem túl távoli jövőben.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid