Árat emel a Telekom, ennyivel nőnek a havidíjak

0

A Telekom kiadott egy közleményt, amely szerint inflációkövető díjkorrekciót hajt végre a vállalat. Az is kiderült, hogy mikortól és mennyivel emelkednek az árak.

Kezdjük a legfontosabb infókkal! A Telekom 14,5%-os díjemelést jelentett be, amit a Központi Statisztikai Hivatal 2022-es évre vonatkozó éves fogyasztóiár-indexe alapján határoztak meg.

A korrekció az otthoni internet-, tv- és telefon szolgáltatások, valamint a mobil hang és net szolgáltatások havi díjaira vonatkozik. A perc- és SMS-díjakat, illetve a kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti.

A díjak 2023. március 1-jétől változnak, vagyis március hónapra már az emelt összeget kell fizetni. Az első számlák az új díjszabással áprilisban fognak megérkezni.

Az új havidíjakat március 1-je után lehet majd megtekinteni, be kell lépni a saját fiókunkba a Telekom weboldalán vagy az alkalmazásban, és meg fognak jelenni a frissített összegek.

A szolgáltató az alábbi indoklást írta:

“Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy számos termék és szolgáltatás ára emelkedik. A Magyar Telekom is azért teremtette meg az inflációkövető díjkorrekció lehetőségét, hogy az őt körülvevő gazdasági környezet változásaira reagálhasson. Több millió ügyfélért felelős szolgáltatóként a díjkorrekcióra vonatkozó döntésünket hosszas mérlegelés és alapos előkészítés után hoztuk meg. Hosszú évek óta nem érvényesítettük díjainkban az infláció hatását, de az energiaárak és beszállítói költségek drasztikus emelkedése arra kényszerített bennünket, hogy felülvizsgáljuk díjainkat. Szolgáltatásaink minőségének és biztonságának folyamatos fejlesztése érdekében szükség van értéknövelő beruházásokra (pl. hálózatfejlesztések), és ezek növekvő költsége szintén indokolja döntésünket.”

 

Forrás: Telekom

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid