Árat emel a Telekom, végre kiderült, mennyivel drágulnak az előfizetések

0

Azt eddig is tudni lehetett, hogy árat emel a Magyar Telekom, de végre kiderült, hogy mennyivel. A telekommunikációs szolgáltató éves inflációkövető díjkorrekciót hajtott végre, amely 2024. március 1-jével hatályba is lép, az emelés pedig 15%-os lesz. 

A szolgáltató közleményében a Központi Statisztikai Hivatal 2024. január 12-én közzétett 2023 évre vonatkozó átlagos fogyasztói árváltozásra hivatkozik, ami 17,6%-os volt. A hivatalos közlemény szerint a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelek érdekeit figyelembe véve, a Magyar Telekom az ügyfélszerződések tekintetében 2024. március elsejei hatállyal 15%-os mértékű inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani.

A szolgáltató hozzáteszi, az inflációs ráta emelkedésére figyelemmel az Általános Szerződési Feltételei 2022. szeptember 1-től tartalmaznak egy inflációkövető díjkorrekciós klauzulát, amely alapján a havi előfizetési díjak a KSH által publikált megelőző üzleti éves átlagos fogyasztóiár-index mértékével egyezően módosulnak.

Drágulnak tehát az Általános Szerződési Feltételekben, valamint az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások, illetve díjcsomagok havidíjai, ugyanakkor a forgalmi típusú díjakon nem változtat a szolgáltató. A módosított havidíjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes előfizetéssel rendelkező ügyfelek már márciusban, a lakossági vezetékes, illetve lakossági mobil, valamint üzleti mobil előfizetők pedig áprilisban fogják megkapni.

Forrás: Portfolio

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid