Átveszi a Xiaomi stratégiáját a Samsung

0

A Xiaomi elképesztő sikereket ért el a középkategóriában az utóbbi években, ami nem véletlen, és úgy látszik, hogy a Samsung is megirigyelte ezt, ugyanis hasonló stratégiára térnek át.

Az elmúlt 1-2 évben halomszámra adta ki a Xiaomi a kedvező árú telefonokat, és az egy szériába tartozó modelleket is sokszor szétszedték, nem egyszerre mutatták be őket, helyette több hónapon keresztül adagolták az újabb és újabb mobilokat. Így szinte minden hónapra akadt valamilyen friss Xiaomi készülék, amelyek általában jól is fogytak.

A Samsungnak is megtetszett ez a stratégia, ugyanis a vállalat indiai részlegének marketingvezetője azt nyilatkozta, hogy 2019 júniusáig minden hónapban ki fognak adni egy-egy új Galaxy A szériás okostelefont. Az első ilyen készülék a Galaxy A50 lehet, aminek egyébként nemrég ki is szivárgott a dizájnja:

A Galaxy A50 egy prémium középkategóriás modell lehet, de jönnek majd olcsóbb készülékek is, mint a Galaxy A30 vagy a Galaxy A10. Túl sok konkrétumot még nem tudni ezekről, de minden bizonnyal a Galaxy M sorozat fölé lesznek majd pozicionálva.

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid