Augusztusban jöhet a Xiaomi Mi MIX 4 és a MIUI 13

0

A Xiaomi már javában dolgozik új rendszerén, ami minden bizonnyal MIUI 13 néven jelenik majd meg a 12-es és a 12.5-ös verziók után. A vállalat egyik fejese nemrég elhintette, hogy augusztusban debütálhat a friss felület, és arra is jó esély van, hogy ezzel együtt mutatkozik be az új, nagyszabású csúcsmodell, a Mi MIX 4.

A MIUI 13-ról eddig nem igazán tudni semmi lényeges infót, de első körben valószínűleg Android 11-re épül majd, később pedig Android 12-vel együtt is elérhető lesz, miután a Google kiadta az új verziót.

A menetrend valószínűleg a szokásos, vagyis a bejelentéskor megindulnak a béta tesztek, elsőként Kínában, majd a nemzetközi piacokon is, és ezeket pár hónap csúszással követhetik a stabil verziók. A MIUI 13 rengeteg Xiaomi telefonra elérhető lesz, több évre visszamenőleg.

Csak egy koncepció

A friss felülettel együtt mutatkozhat be a Xiaomi Mi MIX 4, amire már elég régóta várunk. A Mi MIX sorozat mindig igyekezett valami nagy újítást villantani, és egy jó darabig úgy gondolta a gyártó, hogy nem volt olyan fejlesztés, ami indokolta volna az új készülék kiadását. Most viszont megkapjuk, mégpedig egy kijelző alá épített “láthatatlan” kamerával, legalábbis állítólag. A Xiaomi már régóta fejleszti a technológiát, és talán végre eljutottak arra a szintre, hogy alkalmazzák is azt.

Sajnos nem lesz olcsó mulatság a Mi MIX 4, korábbi hírek szerint még a Mi 11 Ultránál is többe kerül majd, ami nálunk cirka 550 ezer Ft-os áron debütált hivatalos forgalmazásban.

Ez is érdekelhet:

 

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid