Kritizálják az LG-t, amiért iPhone-okat árulna saját üzleteiben

0

Az LG idén áprilisban jelentette be, hogy visszavonul az okostelefonok piacáról. Ezen döntése miatt a koreai LG Best Store-ok telefonos részlegei ki fognak ürülni, és a legfrissebb értesülések szerint a gyártó Apple termékekkel töltené fel az üzleteken belül keletkezett űrt. Az együttműködés részleteit illetően most is zajlanak a tárgyalások, ám a helyi szereplők szerint egyáltalán nem tisztességes az LG terve, amit erősen kritizálnak is.

A friss értesülések a Korea Herald-tól erednek, beszámolójuk szerint a Korea Mobile Distributor Association, vagyis a helyi okostelefon-forgalmazókat képviselő szervezet kritizálta az LG tervét, mely szerint Apple termékeket forgalmaznának a gyártó kiemelt kiskereskedelmi üzletein belül. A szövetség az aggályait levélbe foglalta, majd azt elküldte a Korea Commission For Corporate Partnership részére, közbenjárást követelve a bizottságtól. Hivatkozási alapjuk nem más, mint egy 2018-as megállapodás, amelyben a két legnagyobb dél-koreai gyártó, vagyis a Samsung és az LG vállalta, hogy a helyi piaci résztvevőkkel közösen törekednek majd a kölcsönös sikerre.

Az LG-Apple együttműködést kritizálók számára a fő problémát az a plusz verseny jelenti, amivel akkor kell majd szembenézniük, amikor az LG Apple termékeket kezd forgalmazni a saját üzletein belül. Dél-Koreában az Apple iPhone eladások teszik ki az okostelefon értékesítések 25 százalékát, és ez az arány az LG kilépésével a piacról, illetve a forgalmazási együttműködés miatt csak növekedni fog. A kisebb piaci résztvevők élete jócskán bonyolódni fog, hiszen elveszíthetik bevételük egy részét, így pedig sokkal nehezebb lesz felvenniük a versenyt a nagyobb konkurens vállalatokkal.

A panaszokkal felkeresett bizottság célja lényegében az, hogy tisztességes és átlátható környezetet teremtsen minden piaci résztvevő számára. A Korea Commission For Corporate Partnership közleményében az áll, hogy a feleknek egyeztetnie kell, és új megállapodást kell kötniük. Az Apple és az LG kereskedelmi együttműködése még messze nem véglegesített, így az is megtörténhet, hogy nem lesz belőle semmi, illetve még arra is bőven megvan az esély, hogy olyan megállapodás szülessen, amely minden piaci résztvevő számára kielégítő lehet.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid