Csupán egy nagy Android frissítést kap a OnePlus olcsó készüléke

0

Habár egyelőre csupán Észak-Amerikában kapható a nemrégiben debütált OnePlus Nord N200, a későbbiekben még más régiókban is forgalomba kerülhet. A készülék egy valódi büdzsé modell, a lehető legkedvezőbb áron kínál korrekt hardveres jellemzőket, ám nagyon úgy tűnik, hogy mindezt a hosszútávú terméktámogatás kárán.

A szóban forgó okostelefon Android 11 operációs rendszerrel debütált, és most hivatalos megerősítést nyert a tény, mely szerint mindössze egyetlen teljes rendszerfrissítésben részesül (Android 12), amelyet követően csupán biztonsági foltokat fognak a mobilra eljuttatni. Tavaly egyébként kapott némi nem teljesen alaptalan ekézést a OnePlus amiatt, hogy a Nord N10 és az N100 hasonlóan szerény terméktámogatással debütált. Úgy látszik, a gyártót továbbra sem érdeklik a rosszalló tekintetek és az esetleges beszólások sem, mivel ugyanezt a politikát folytatják a frissen bemutatott OnePlus Nord N200 kapcsán.

Tehát mindössze egyetlen nagyobb rendszerfrissítés lesz, és persze biztonsági javítások, utóbbiakat viszont legalább három évig kaphatják a készülék tulajdonosai, ám azt nem tudni, hogy milyen rendszerességgel. Szinte kizárt, hogy azokat havonta juttatják majd el a felhasználókhoz, a 2-3 havonta érkező frissítések tűnnek reálisnak.

Az egyetlen dolog, ami képes kompenzálni ezt a lesújtó hírt, nem más, mint a telefon 239 dolláros vételára. Azért ha jobban belegondolunk, akkor hasonló összegért más gyártók is egy nagy verziófrissítést adnak, tehát nem egyedülálló a OnePlus hozzáállása.

Mit gondolsz arról, hogy a legtöbb gyártó nem frissíti túl hosszú ideig az olcsóbb modelljeit? 

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid