Már eddig is lehetett tudni, hogy március elején érkezik a Xiaomi sikersorozatának új generációja, most pedig a pontos dátum is kiderült. A Redmi indiai Twitter-oldalán osztották…
Már eddig is lehetett tudni, hogy március elején érkezik a Xiaomi sikersorozatának új generációja, most pedig a pontos dátum is kiderült. A Redmi indiai Twitter-oldalán osztották…
Az elmúlt néhány évben megjelentek a magas képfrissítésű kijelzők az okostelefonos világban, ám eleinte ezek csak a csúcskategóriában fordultak elő. Tavaly már egyes olcsóbb modellek esetében…
A Sony várhatóan hamarosan bemutatja új telefonjait, az Xperia 1 III-at és az Xperia 10 III-at, az első egy csúcsmodell lesz, a második pedig egy erősebb középkategóriás versenyző.…
Az Android 12 végleges, stabil kiadására még nagyjából fél évet kell várnunk, az első fejlesztői előzetes azonban napokon belül megérkezhet, és most ki is derült pár…
A Xiaomi hivatalosan is megerősítette, hogy idén jön egy új Mi MIX telefon, minden bizonnyal a Mi MIX 4, és azt is tudni véljük, hogy komoly…
A december végén bejelentett Xiaomi Mi 11 már Európában is kapható, azonban a sokat pletykált Pro és Lite változatokat még nem fedte fel a gyártó. Ha…
A hátlapi kamerák esetében egy ideje már túllépték a gyártók a 100 megapixeles határt, és hamarosan a telefonok előlapján is felbukkanhatnak az ilyen hatalmas felbontású szenzorok.…
A Samsung bemutatta második F szériás telefonját, a Galaxy F62-t, ami egy egész korrekt ajánlatnak tűnik. Óriási akkumulátora, korábbi csúcskategóriás processzora és méretes Super AMOLED kijelzője…
A Netflix egyre népszerűbb Magyarországon is, és komoly alternatívája lett a hagyományos tévézésnek, mióta elérhető a magyar felület, hiszen egyre több a szinkronos film és sorozat.…
A Google már korábban is végzett éles teszteket a Kereső böngészős felületének sötét módjával kapcsolatban, így egyesek hazánkban is találkozhattak az új témával, az elmúlt napokban…