Az már kiderült korábban, mely processzormárkák a legelterjedtebbek a mobilos világban, most pedig a kameraszenzorokat gyártó vállalatokat rangsorolták. Igazából három nagy piaci szereplő van, nézzük, melyek…
Az már kiderült korábban, mely processzormárkák a legelterjedtebbek a mobilos világban, most pedig a kameraszenzorokat gyártó vállalatokat rangsorolták. Igazából három nagy piaci szereplő van, nézzük, melyek…
Már többször is írtunk az Android Go rendszerre szánt Go appokról, ezek amolyan Lite verziók, amik kevés RAM-mal és tárhellyel, illetve lassabb mobilnettel is beérik. A…
Már csak pár nap van a OnePlus 8T bemutatójáig, és szokás szerint most is idő előtt kiderült szinte minden, sőt, hivatalos sajtóképeket és egy rövid videót…
Egy érdekes problémára panaszkodott néhány Galaxy Note 20 Ultra felhasználó különböző fórumokon, a beszámolók szerint a gyári flip tokot használva beégéshez hasonló nyomok maradnak telefon a kijelzőjén.…
Ebben a hónapban lett 10 éves az Instagram, és az alkalomból a vállalat elrejtett egy “easter egg”-et, vagyis meglepetést az alkalmazásban. Ki lehet cserélni az app…
Az igazán olcsó, 20-30 ezer Ft-os telefonoktól nem várunk sokat fotózás terén, ezeknél már az is nagyon jó, ha nem teljesen szörnyűek az általuk készített képek.…
Megérkezett a Xiaomi almárkájának legújabb telefonja, a Poco C3, ami az eddigi legolcsóbb a sorban, a kisebb kiszerelést már 100 dollár környékén meg lehet majd vásárolni. Nézzük…
A Google megújította a G Suite szoftvercsomagját, amely mostantól Google Workspace néven lesz elérhető, és ezzel együtt néhány ismert szolgáltatás logóját is lecserélte. Megváltozott többek között a Gmail…
Egy hosszabb szünet után visszatért Magyarországra a HTC, és el is hozták az egyik új mobiljukat, a Desire 20 Pro nevű készüléket. Nézzük a megjelenés részleteit és…
Az elmúlt 1-2 évben elég nagy divat lett a sötét mód, de ezúttal legalább nem egy haszontalan funkcióról van szó, hiszen a fekete vagy sötétszürke háttér…