Nemrég az Apple és a Samsung is komoly büntetést kapott az olasz hatóságoktól, mert szándékosan lassítják a régebbi mobiljaikat, arra ösztönözve ezzel a felhasználókat, hogy váltsanak…
Nemrég az Apple és a Samsung is komoly büntetést kapott az olasz hatóságoktól, mert szándékosan lassítják a régebbi mobiljaikat, arra ösztönözve ezzel a felhasználókat, hogy váltsanak…
Úgy tűnik, hogy a Samsung is dolgozik már a saját gamer telefonján, ami nem akármilyen lesz, ugyanis a versenytársakkal ellentétben ez egy speciális hardvert kaphat. Az…
Nemrég kaptuk az inforációt, hogy új szállítási módot vezetett be a GearBest webáruház Europe Registered néven, amely nem csak vámmentes, de gyorsabb is, mint az eddigi megoldások.…
A Xiaomi közzétette legfrissebb ütemtervét, amelyből kiderül, hogy mely telefonjaira tervezi 2018 végéig kiadni a 8-as vagy a 9-es Androidot. Azt már az elején érdemes tisztázni,…
Mára nyílvánvalóan beigazolódott a korábbi pletyka, miszerint a Samsung a középkategóriában vezeti be a nagyobb újításokat a csúcsmobilok helyett, elég csak a négy hátlapi kamerás Galaxy…
Rengetegen felháborodtak egy hiba miatt, ami a Google hírolvasó szolgáltatását érinti. Az alkalmazás egyeseknél váratlanul nagy, több gigabájtos adatforgalmat generált rövid idő alatt. A Google News…
A Ticwatch Pro az okosórák legnagyobb problémájára, a gyenge üzemidőre nyújt megoldást, mégpedig úgy, hogy nem kell kompromisszumot kötnünk a funkciók terén. Teljes értékű Google Wear OS…
Végre hivatalosan is bemutatták a Xiaomi Mi MIX 3-at, ami a gyártó eddigi legérdekesebb mobilja lett, és olyan áron kerül forgalomba, hogy azt alig hisszük el. Nézzük,…
A Samsung hatalmas pénzeket öl a grafénalapú akkumulátorok kutatásába, és úgy tűnik, hogy közel a cél, ugyanis a legfrissebb hírek szerint már jövőre elkezdik okostelefonokban használni…
A Facebook még májusban jelentette be, hogy leegyszerűsítik a Messenger alkalmazást, aminek nagyon sokan örültek. Az utóbbi hetekben már számos felhasználó megkapta a frissített felületet, most…