Egy elég extrém próbának vetették alá a Samsung új csúcsmobilját, persze nem szándékosan, az történt ugyanis, hogy valakinek ejtőernyőzés közben esett ki a zsebéből a készülék,…
Egy elég extrém próbának vetették alá a Samsung új csúcsmobilját, persze nem szándékosan, az történt ugyanis, hogy valakinek ejtőernyőzés közben esett ki a zsebéből a készülék,…
A két fejlesztői előzetes (Developer Preview) után végre megjelent az Android 15 első bétája, ami már egy szélesebb közönségnek szól, bárki kipróbálhatja, akinek támogatott Pixel telefonja…
A 2020 elején megjelent Galaxy S20 mobilokra 3 nagy verziófrissítést és 4 évig tartó biztonsági javításokat ígért meg a Samsung, így mostanra elvileg teljesen lejárt volna…
A Vodafone április elején megújította a lakossági, valamint a kis- és középvállalkozásoknak szóló tarifacsomagjait, ezzel együtt pedig megszüntették a 2012-ben bevezetett RED és GO csomagok értékesítését.…
A Samsung vezette be és terjesztette el a hajlított szélű kijelzőket a mobilpiacon, kezdve a Galaxy Note Edge és a Galaxy S6 Edge mobilokkal, és hosszú…
Tavaly fordult elő először, hogy az Apple éves szinten is vezette a mobilpiacot, miközben a Samsung így a második helyre csúszott vissza. Úgy néz ki azonban,…
Már javában folyik az Android 15 fejlesztése és tesztelése, ebben a hónapban meg is érkezhet az első béta verzió, a kész kiadás pedig ősszel jelenhet meg.…
A Samsung nemrég elkezdte frissíteni a korábbi készülékeit One UI 6.1-re, ami a Galaxy AI funkciók mellett többféle zavaró hibát is hozott egyes tulajok szerint. A…
A napokban megindult a korábbi Samsung telefonokra is a legújabb szoftver, vagyis a One UI 6.1 kiadása, amely számos újítással kecsegtet, például mesterséges intelligencia funkciókkal, ugyanakkor…
A Xiaomi a tavalyi év végén vezette be a HyperOS-t, ami a Xiaomi 14 modellekkel érkezett, és azóta jó néhány korábbi telefon is megkapta frissítés útján,…