Amikor tavaly felreppentek olyan szóbeszédek, hogy a Huawei új Kirin lapkákkal készül 2023-ban, a kínai gyártó bőszen tagadott. Azóta eltelt kilenc hónap, és megjelentek a Mate…
Amikor tavaly felreppentek olyan szóbeszédek, hogy a Huawei új Kirin lapkákkal készül 2023-ban, a kínai gyártó bőszen tagadott. Azóta eltelt kilenc hónap, és megjelentek a Mate…
Az eddigi szóbeszédek szerint a Xiaomi 14 sorozat október 27-én mutatkozhat be a nagyérdemű előtt, alig egy nappal azután, hogy véget ért a Qualcomm éves konferenciája,…
A Honor újabb hajlítható kijelzős okostelefont mutatott be, megérkezett a Magic V széria legújabb tagja, a Vs2. A készülék új LTPO OLED képernyőkkel és könnyebb kivitellel…
A Motorola Edge+ 2023-as kiadása májusban debütált, amelyhez most betársul egy újabb készülék, mégpedig a Motorola Edge 2023. Az újdonság többek között MediaTek Dimensity chippel, 144…
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor decemberben leleplezik a OnePlus 12-t. A készülékről már eddig is lehetett hallani néhány információmorzsát, a legújabb szivárgás pedig az…
A Qualcomm idén a szokásosnál korábban mutatja be legújabb és legerősebb zászlóshajó lapkakészletét, a Snapdragon 8 Gen 3-at. Ez a chipset fogja hajtani a Xiaomi 14…
Amikor tavaly a Nothing vezetőjét, Carl Peit szoftverfrissítésekről kérdezték, azt az arcpirító megjegyzést tette, hogy egy mobilt nem a szoftver vagy a specifikációi határoznak meg. Ő…
Most már ti is tudjátok, hogy a Google hosszú távra tervez legújabb zászlóshajóival, a Pixel 8 modellekkel. A készülékek 7 évig fogják kapni az éppen aktuális…
Amikor a Xiaomi bejelentette a 13T okostelefonokat, nagy hangsúlyt fektettek a Leicával közösen fejlesztett kamerákra, ami egyértelműen a készülékek egyik fő eladási pontja. Már csak ezért…
A Samsung várhatóan januárban mutatja be a Galaxy S24 modelleket, amelyek közül most az Ultra variáns nemrég feltűnt a Geekbench szintetikus tesztalkalmazás adatbázisában. A tesztelt készülék az…