
A nanotechnológia segítségével Stephen Chou professzor 175%-al megnövelte a napelemek hatékonyságát 2012-ben, most pedig a LED technológiát fejlesztette tovább. Nem csak tartósabbá és hatékonyabbá tette, hanem azt…
Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.
A nanotechnológia segítségével Stephen Chou professzor 175%-al megnövelte a napelemek hatékonyságát 2012-ben, most pedig a LED technológiát fejlesztette tovább. Nem csak tartósabbá és hatékonyabbá tette, hanem azt…
Úgy látszik a Bendgate története még nem ért véget, annak ellenére, hogy az Apple szerint egymástól független esetekről van szó, és csupán kilencen jelentkeztek eddig ezzel…
Pár hete a Google bejelentette, hogy megváltoztatja azon alkalmazások listázását a Play Store-ban, amelyek ingyenesek ugyan, de alkalmazáson belüli vásárlásokat tartalmaznak. Az átláthatóság érdekében konkrét árfekvéseket,…
Az egyre nagyobb telefonok és a zsebek harcát nagyon úgy fest, hogy végül a méretes készülékek nyerhetik meg. A ruhaipar egyes gyártói próbálnak alkalmazkodni a megnövekedett…
A Samsung Galaxy Note szériájának sikere oda vezetett, hogy manapság már egyre nagyobb méretű kijelzőkkel szerelt telefonokat lehet vásárolni, és sok esetben a gyártók aktuális zászlóshajói…
Korábban már írtunk a Google moduláris telefonkoncepciójáról, ami a Project Ara nevet viseli. Az elképzelés szerint a jövőben mindenki maga szabhatná testre a mobilját, cserélhető elemekből építkezve,…
A Samsung Németországban piacra dobott egy új Galaxy Ace 4 variánst. A 4.3 colos, 800×480-as felbontású Super AMOLED panellal felvértezett telefon a Galaxy Ace Style LTE…
Az egyesült államokbeli Play Store-ból már letölthető a Cosmos nevű browser bétája, amelynek használatához nem szükséges aktív internetkapcsolat. A nem mindennapi koncepcióra épülő böngésző ötlete négy…
Friss információk szivárogtak ki az új Google-mobilról, ami Nexus 6 vagy esetleg Nexus X néven jelenhet majd meg. A Motorola által fémjelzett készülékről ráadásul egy új kép…
A pletykák szerint az LG követheti a Samsung példáját, és jövőre a saját chipsetjével dobhatja piacra a G Pro 3-at. A házon belül fejlesztett processzor előállítójaként…