Az alapján rangsorolták a gyártókat, hogy mennyi mobiljukon fut friss Android

0

Ha a mobilgyártók toplistájáról van szó, akkor általában az eladási számokra, a piaci részesedésre gondolunk, ám legalább ilyen fontos az is, hogy a vállalatok hogyan állnak az aktuális Android verzióval. Most egy ilyen rangsor készült, és meglehetősen érdekes eredmények jöttek ki.

A Counterpoint kutatóintézet megnézte, hogy az egyes gyártók használatban lévő mobiljainak hány százalákán fut az egy éve kiadott Android 9.0 Pie, ami jelenleg még a legújabb hivatalos verzió, hiszen az Android 10 szeptember 3-án érkezik. Nem meglepő módon a Nokia lett az első, a vállalat telefonjainak 96%-án fut a Pite, ami azért nem rossz eredmény.

Ami a Nokiánál sokkal meglepőbb, hogy a második helyre a Samsung került, a vállalat aktív mobiljainak 89%-án fut a 9.0-s verzió. Bár a Samsung nem a legpéldásabb vállalat, ha frissítésekről van szó, de ebben már azok a modellek is benne vannak, amik gyárilag az új rendszerrel érkeztek, így sikerülhetett elérni az előkelő helyezést.

A Xiaomi harmadik helye is igen szép, a gyártó mobiljainak 84%-án fut új Android, a Huawei esetében pedig 82% ez az arány. Az ötödik a Lenovo lett, ám itt már hatalmas a szakadék, mindössze 43%-ot sikerült elérniük.

Jó látszik tehát, hogy ez a toplista nem csak a frissítések alapján állt össze, hanem azt is megmutatja, hogy mely gyártóknak van sok új készüléke a felhasználók kezében.

Frissítés: sok márka hiányzik a listából, ez azért van, mert a TOP 10 gyártót vizsgálták (az eladások alapján), így a Google Pixel mobilok, a OnePlus készülékek vagy a Sony mobiljai már sajnos nem fértek fel.

Készült egyébként egy másik ábra is, ami már kifejezetten a frissítések ütemét mutatja, és jól látszik, hogy itt is magasan a Nokia vezet:

Mit szólsz az eredményekhez? Te elégedett vagy a telefonod frissítéseivel?

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid