Az Android 10 elhozza a One UI 2.0-t a Samsung telefonjaira, az S11 pedig már One UI 2.1-gyel érkezik

0

Friss információk érkeztek a Samsung szoftveres terveiről, és még az is kiderült, hogy mi fut majd a jövőre megjelenő Galaxy S11-en!

A Sammobile értesülései szerint az Android Q (vagy Android 10) frissítés elhozza majd a Samsung telefonjaira a gyártó új felületének, a One UI-nak a 2.0-s verzióját. A frissítések az év vége felé, vagy jövő év elején indulhatnak, és természetesen az újabb csúcsmodellek, vagyis az S10 széria tagjai és a hamarosan bemutatkozó Note 10 mobilok kapják majd meg elsőként.

A feltehetően jövő év februárjában érkező Galaxy S11 mobilok szintén Android 10-re épülő rendszerrel jönnek, viszont egy még újabb, One UI 2.1-es felület kapnak. Mindez egyébként egyáltalán nem meglepő, ugyanez volt a helyzet a One UI első generációjánál is, az 1.0 frissítésekkel debütált, az 1.1 pedig az S10 mobilokon.

One UI 1.0

Egyelőre nem igazán tudni, hogy milyen újdonságokra számíthatunk a One UI 2.0-s vagy 2.1-es kiadásától, de mindenképpen benne lesznek az Android Q friss funkciói, többek között a Digital Wellbeing fejlesztések, amelyek a mobilozás káros hatásait igyekeznek csökkenteni. Ide tartozik például a Focus Mode, amelynél megadhatják a felhasználók, hogy mely appok vonják el leginkább a figyelmüket, és a funkció bekapcsolásakor ezek némításra kerülnek. Maga a felület pedig ugyebár a One UI bevezetésével nagymértékben megújult, ezért dizájn terén ezúttal kevesebb változásra számítunk. A funkciók között viszont egész biztosan lesz rengeteg érdekesség.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid