Az ARM bemutatta a Cortex-X3 és a Cortex-A715 magokat

0

Az ARM végre leleplezte az ARMv9 architektúra második generációs processzormagjait, amelyek a Cortex-X3 és a Cortex-A715 neveket viselik, de egyébként a már meglévő, energiatakarékos Cortex-A510 magokon is frissített a gyártó. Az új kialakítású CPU-magok nagyobb teljesítményt, fokozott hatékonyságot, ennélfogva pedig új, sokkal erősebb konfigurációkat tesznek lehetővé.

A Cortex-X3 kapcsán az ARM megemlítette, hogy ez immáron a harmadik év, amikor a meghatározott órajelen elvégezhető feladatok száma kétszámjegyű növekedést mutat. Az új CPU mag az elődeihez hasonlóan igyekszik csúcsteljesítményt biztosítani.

A mostani legjobb Android eszközökben található lapkakészletekhez viszonyítva az új konstrukció 25 százalékos teljesítménynövekedést biztosít, ezt olyan szintetikus tesztprogramok igazolták, mint a Geekbench. Windows rendszerű gépek esetében a várható javulás még ennél is nagyobb, 34 százalékos lesz. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a teljesítménynövekedés magonként értendő. Az ARM szakemberei áttervezték a támogató hardvert is, hogy még több CPU magot lehessen munkára fogni a teljesítményorientált chipsetek belsejében.

A Cortex-A715 mag jelzi az ARM végleges eltávolodását a 32 bites processzoroktól, legalábbis ami az okostelefonokat illeti. Az új dizájn lehetővé tette a fejlesztők számára, hogy az utasításdekódoló hardvert negyed akkora méretűre alakítsák. A Cortex-X2 habár már egy kizárólag 64 bites konstrukció volt, az X3 esetében több ideje volt az ARM-nek arra, hogy javítsanak a magok kialakításán, így az még jobban illeszkedik az ARMv9 utasításkészlethez, ami a vállalat szerint kiszámíthatóbb és sokkal szabályosabb, mint a korábban alkalmazott ARMv8 architektúra.

Folytatva a Cortex-A715 ismertetését, az új mag 20 százalékkal energiatakarékosabb, mint a korábbi Cortex-A710, illetve 5 százalékkal nagyobb teljesítményt képes produkálni ugyanolyan energiafelhasználás mellett, feltéve, hogy a magokat azonos gyártási eljárással készítik. Az ARM nem mutatott be új energiahatékony magokat, helyette a már meglévő Cortex-A510-eket sikerült 5 százalékkal energiatakarékosabbá tenni a 2021-es kiadáshoz képest.

Az ARM átdolgozta a DynamIQ Shared Unit rendszerét is, hogy akár 12 magos processzorok is létrehozhatók lehessenek 16 MB-os L3 gyorsítótárral. A legerősebb konstrukciók 8 db Cortex-X3 és 4 db Cortex-A715 magból állnak, kis teljesítményű magokat pedig egyáltalán nem tartalmaznak.

Persze továbbra is lehet majd alkalmazni a jelenlegi zászlóshajó chipek 1+3+4 kialakítását, illetve az 1+4+4, valamint a 2+2+4 kiosztású dizájnokat. Így az ARM partnerei, a Qualcomm, a Samsung vagy a MediaTek olyan chipeket tudnak majd tervezni, amelyek képes tökéletesen megvalósítani az általuk kitűzött teljesítménnyel és energiafogyasztással kapcsolatos célokat.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid