Az elmúlt 2 évben kiadott Xiaomi telefonok szinte biztosan megkapják a MIUI 13-at

0

Nemrég értesültünk arról, hogy valamikor augusztusban debütálhat a Xiaomi új felülete, a MIUI 13, mégpedig egy nem akármilyen készülék, a Mi MIX 4 társaságában. Az friss szoftverrel kapcsolatban most újabb jó hír érkezett, állítólag nagyon sok Xiaomi mobil megkapja majd.

Az egyik ismert kínai forrás nemrég azt írta a MIUI 13-ról, hogy már tesztelés alatt van az új felület, és hogy gyakorlatilag az összes Xiaomi telefon meg fogja kapni, ami az elmúlt 2 évben érkezett. A gyártó ugyebár igen sűrűn adott ki készülékeket az utóbbi időszakban, tehát rengeteg modell frissülhet.

Ha 2 évnél régebbi Xiaomi telefonod van, akkor sem feltétlenül maradsz ki a frissítésből, hiszen ez az intervallum a belépőszintű és a középkategóriás modellekre (is) vonatkozik. A felsőbb kategóriás készülékek rendre hosszabb támogatást kapnak, ezek akár 3-4 éves korukig is frissülhetnek újabb MIUI verziókra.

A MIUI 13 egyébként első körben Android 11 alapokon érkezik valószínűleg, majd miután a Google kiadta az Android 12-t, a Xiaomi erre is elkezdi majd frissíteni a mobiljait. Az Android és a MIUI verziókat azonban külön érdemes kezelni, ezek valamennyire függetlenek egymástól, sok készülék esetében előfordulhat, hogy a felület frissül, de marad a régebbi Android.

Ez is érdekelhet:

 

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid