Az iPhone 17 átveheti a Galaxy S24 Ultra egyik legjobb újítását

0

A Galaxy S24 Ultra hozott pár érdekes újítást/változtatást az elődeihez képest, ilyen volt a lapos kijelző, a titán keret vagy az új Gorilla Glass Armor előlap, ami nem csak védi a kijelzőt, hanem a tükröződésmentes kialakításával a láthatóságot is javítja közvetlen napsütésben. Utóbbi fejlesztés a hírek szerint az Apple-nek is megtetszett, de idén már nem tudják bevezetni, csak jövőre.

A Galaxy S24 Ultra kijelzője tehát sokkal kevésbé tükröződik, mint más telefonoké, és ez nem csak reklámszöveg, a valóságban is óriási a különbség. Elméletben akár 75%-kal is kevesebb lehet a panel által visszavert fény, ami sokat javít az olvashatóságon fényes környezetben.

Egy friss jelentés szerint az Apple szeretne valami hasonlót bevezetni az iPhone 17 modellek esetében, és már dolgoznak is ennek a megvalósításán. Az új megoldás állítólag nem csak a tükröződés ellen lesz jó, de a karcoknak is kiválóan ellenáll majd.

Azt még nem tudni, hogy ők is a Corning által fejlesztett Gorilla Glass Armort fogják-e használni (ha igen, akkor jó eséllyel saját nevet adnak neki), vagy pedig valami mást. Mindenesetre arról szólnak a hírek, hogy 2025-ben tervezik az átállást.

Az Apple állítólag már idén szerette volna bevezetni a tükröződésmentes kijelzőt az ősszel érkező iPhone 16 mobilok esetében, de ezzel elkéstek egy kicsit, így csak az iPhone 17 szériával valósulhat meg a dolog. Azt egyébként még nem tudni, hogy az alap modellek is megkapják-e az új bevonatot, vagy csak a Pro és a Pro Max, de még egyébként is messze van ezek debütálása.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid