Az LG G5 miatt lehet olcsóbb a Samsung Galaxy S7

0

Nagyon úgy néz ki, hogy az LG a szokásosnál hamarabb mutatja be új csúcsmobilját, amivel egyértelműen a Galaxy S7-nek szeretnének konkurenciát állítani. Emiatt a Samsung állítólag kénytelen lesz valamivel kedvezőbb áron piacra dobni saját készülékét.

Az utóbbi éveben az LG kifejezetten versenyképes áron dobta piacra a zászlóshajóit, legalábbis az olyan ellenfelekhez képest, mint például a Samsung (és még sokan mások). Ez azonban eddig nem jelentett túlzottan nagy gondot az utóbbi vállalatnak, hiszen rendre hónapokkal korábban debütált a csúcsmobiljuk. Míg a Galaxy S modellekről már február környékén lehullott a lepel, addig az LG csak április-május körül mutatta be az aktuális top készülékét.

Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy az LG G5 és a Samsung Galaxy S7 bemutatója egyszerre lesz. A két dél-koreai gyártó konkrétan egy napon tartja a sajtótájékoztatóját, február 21-én. Már a meghívókat is kiküldték.

Az LG komoly újítással készül, nem csak belsőleg, hanem külsőleg is, hiszen a G5 állítólag fém házzal érkezik, és ha hihetünk a pletykáknak, akkor egy teljesen újszerűen szétszedhető megoldást kapunk, ami lehetővé teszi az akksi cseréjét.

lg-g5-leak-remder

Ezzel szemben a Samsung Galaxy S7 alig változik majd az S6-hoz képest dizájn terén, inkább csak kisebb eltérések lesznek. Éppen ezért a Samsung valószínűleg nem engedheti meg magának, hogy a (külsőleg) sokkal több megújulást jelentő LG G5 kedvezőbb áron debütáljon. A The Korea Times szerint így arra számíthatunk, hogy az S7 a szokásosnál olcsóbban kerül majd piacra.

Mindezt persze érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen egyelőre semmilyen hivatalos információnk nincs egyik készülékről sem.

forrás: KoreaTimes via: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid