A barcelonai MWC-re érkezik a OnePlus 11 Concept

0

Végre a nemzetközi piacra is befutott a OnePlus 11, ami ezúttal önmagában, Pro variáns nélkül igyekszik helytállni a prémium kategóriás okostelefonok versenyében. Rengeteg bejelentése volt a gyártónak az elmúlt napokban, de ez nem jelenti azt, hogy a babérjaikon ülnének, hamarosan tiszteletüket teszik a barcelonai MWC kiállításon, ahol leleplezik következő úttörő készüléküket. A rangos expón megragadják az alkalmat arra, hogy bemutassák a OnePlus 11 Concept nevű okostelefont. 

A OnePlus Concept mobiloknak már mondhatni hagyománya van, a február 27. és március 2. között megrendezésre kerülő MWC-re érkező okostelefon már a harmadik ilyen próbálkozás a gyártó részéről. Az első a OnePlus Concept One volt, egy eltűnő, vagy ha úgy jobban tetszik, láthatatlanná váló kamerákkal szerelt készülék, amely a CES rendezvényen jelent meg elsőként a nagyérdemű előtt.

2021-ben pedig a OnePlus 8T Concept vonta magára a figyelmet, ez volt az a telefon, amelynek hátlapján felhasználói utasításra meg lehetett változtatni a színt. Szürkéből kékre és feketére lehetett cserélni  a hátoldalt borító árnyalatot. A telefon másik érdekessége egy mmWave radar volt, amely elméletileg képes érzékelni a kézmozdulatokat is.

A hangzatos gyártói ígéretek szerint a mostani újdonság fantáziadús dizájnnal és egy új technológiával fog rendelkezni, ami az ehhez hasonló koncepció mobilok világában igazából bármit jelenthet.

Egyelőre kiszivárgott információk nincsenek a OnePlus 11 Concept kapcsán, nem tudjuk mire számítsunk, és ha ez nem változik, kénytelenek leszünk megvárni a pár hét múlva esedékes bemutatót, hogy tisztában láthassunk.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid