Befutott a Nubia Red Magic 6S Pro, pulzust mér a kijelzője

0

Ahogyan az várható volt, a Red Magic 6S Pro végre megérkezett, a gamer okostelefon a korábbiakhoz képest jobb hűtéssel, sokkal gyorsabban dolgozó érintésvezérléssel, valamint olyan kijelző alá szerelt ujjlenyomat-olvasóval debütált, amely képes a felhasználó pulzusát mérni – ám ezt nem egészségügyi okokból teszi. Lássuk a részleteket!

Haladjunk belülről kifelé! Az okostelefon meghajtását ezúttal Qualcomm Snapdragon 888+ lapkakészlet végzi, amely az elsődleges Cortex-X1 processzormag órajelét 2,99 GHz-re emeli. Nyilván az extra kakaó megköveteli azt is, hogy a hűtést valamilyen módon újratervezzék, épp ezért hozták létre a kínai mérnökök az ICE 7.0 elnevezésű rendszert. A korábbi verzióhoz képest – amely a Red Magic 6 Pro-ban szolgál – a konstrukció most kiegészül egy úgynevezett Phase Change Materials (PCM) megoldással.

Lényegében apró, afféle hőakkumulátorokról van szó, amelyek a keletkezést követően tárolják el a meleget, és utána lassan, fokozatosan adják le azt. A technológia kiegyenlíti a számítási teljesítmény megugrásából fakadó hőcsúcsokat, jelentősen kímélve a telefont hajtó hardvert. A hosszútávú hőmenedzsmenthez továbbra is ott lesz az aktív hűtés (ventilátor), amely a korábbi Pro modellben alkalmazott megoldáshoz hasonlóan percenként 20 ezer alkalommal fordul. A működésből eredő zajokat egy fémborítás igyekszik mérsékelni.

A Red Magic 6S Pro energiaellátását egy 5050 mAh-s akkumulátor igyekszik biztosítani, amely támogatja a 66 wattos gyorstöltést, viszont a készülék dobozában csak egy 30 wattos adapter lesz. A 66 wattos töltőt külön kell megvásárolni, de amúgy a dobozban lévő töltőfej sem rossz, 65 perc alatt teljesen újratölti a csontra lemerült készüléket. A kínai modellek belsejébe viszont 120 wattos töltéssel kompatibilis telepek kerülnek, igaz, ezek kapacitása valamelyest csekélyebb, mindössze 4500 mAh.

Kis érdekesség: a Charge Separation mód lehetővé teszi, hogy az akkumulátor töltése nélkül csatlakoztassuk a készüléket az elektromos hálózathoz, ez azért jó, mert csökkenti a keletkező hőt. A töltés egyébként 3.0-s USB-C porton keresztül történik, és a csatlakozó támogatja a DisplayPort szabványt, így a telefonra simán rá lehet kötni egy külső monitort. Ha már csatlakozók, kapunk fülhallgató kimenetet is, de ha a modernebb, vezeték nélküli fejhallgatókat jobban kedveljük, valószínűleg örömmel fogjuk használni a Bluetooth 5.1 modem lehetőségeit.

Kamera és szoftver tekintetében ugyanazt kapjuk, mint a Red Magic 6 Pro esetében, vagyis 64 megapixeles elsődleges kamerát, 8 megapixeles ultraszéles modult, valamint egy mélységérzékelőt. Az előlapi kamera továbbra is 8 megapixeles, az okostelefon pedig RedMagic OS 4.0 operációs rendszerrel érkezik, amely Android 11-en alapul.

Ezek voltak az érdekesebb belső jellemzők, de további izgalmak várnak ránk a készülék külső részén. Az egyik ilyen maga a képernyő, amely 6,8 colos képátló mellett kínál 2400 x 1080 pixeles felbontást, teszi mindezt egy AMOLED panelen, amely 8 bites megjelenítésre képes, és lefedi a DCI-P3 skála 100 százalékát. A maximális fényerő 700 nit, a villódzásmentes működést ígérő panelt Gorilla Glass bevonat oltalmazza. A képfrissítés a korábbiakhoz hasonlóan 165 Hz-es, de persze vannak alacsonyabb üzemmódok, 120, 90 és 60 Hz is. Ami viszont újdonság, hogy a többujjas érintési mintavétel frekvenciája már 720 Hz. Ennek köszönhetően sokkal simább lesz a játékok irányítása, persze ehhez hozzájárul a két érintésérzékeny ravaszgomb is, amelyek immáron 450 Hz-es érzékenységgel rögzítik az érintést, a válaszidő 2,2 ms.

Mostantól a készülék hátoldalán is van egy ravasz, és az összeset testre tudjuk szabni a készülék dedikált szoftverével. Egyébként egy másik érdekes, képernyővel kapcsolatos fejlesztés, hogy a kijelző alatti ujjlenyomat-olvasó mostantól érzékeli a pulzusszámot. Ezt nem egészségügyi okokból teszi, sokkal inkább egy biztonsági funkcióról van szó, amelynek köszönhetően állítólag nehezebb lesz becsapni a felhasználót azonosító érzékelőt. A szenzor a gyártói leírás szerint villámgyorsan, 100 ezredmásodperc alatt képes felismerni a tulajdonos ujjlenyomatát.

A Red Magic 6S Pro kérhető átlátszó hátlappal, amelyhez RGB világítás is társítható. Amennyiben nem akarunk átlátszó hátoldalt, a telefont fekete színben is elvihetjük. A Red Magic 6S Pro szeptember 27-től lesz elérhető a globális piacon, háromféle kiszerelésben: választhatjuk 12/128 GB-os és 16/256 GB Cyborg Black, vagyis fekete, illetve 16/256 GB-os Ghost, átlátszó kiadásban. Az ár a választott verziótól függően lehet 599, 699 és 729 euró, ami magyar pénzre átszámítva 208, 243, valamint 251 ezer forintot jelent.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid