A Xiaomi adta el a legtöbb viselhető kütyüt az elmúlt időszakban

0

Az okostelefonok mellett a különféle viselhető kütyük, azaz okosórák és okoskarkötők is egyre népszerűbbek, de itt érdekes módon más a gyártók sorrendje, ugyanis a Xiaomi és az Apple adja el a legtöbb ilyen eszközt.

A legfrissebb, második negyedévre vonatkozó adatok alapján a Xiaomi vezeti a piacon 19,6%-os részesedéssel, ami 8 millió eladott eszközt jelent. Ennek a nagy része minden bizonnyal Mi Band 6, ami hatalmas siker, de az olcsóbb Redmi Band (Mi Band 4C), illetve a vállalat okosórái is jól fogyhatnak.

A második helyen az Apple áll 19,3%-os részesedéssel, ami már csak azért is szép eredmény, mert az almás gyártó kütyüjei nem éppen az olcsó kategóriát képviselik. Az említett időszak alatt 7,9 millió darab Apple Watch került leszállítása.

A két nagy gyártó után a Huawei kissé lemaradva, de még tartja magát a harmadik helyen 9,2%-os részesedéssel. A kínai vállalat hanyatlása azonban már itt is látszik, durván 54%-kal estek vissza az eladásaik egy év alatt.

A Fitbit lett a negyedik 7,3%-os részaránnyal, a Samsung pedig jelenleg az ötödik helyen áll, ők az eladott viselhető kütyük 6,1%-áért felelnek.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid