Bejelentették az Amazfit GTR 4 és GTS 4 okosórákat

0

Végre hivatalosan is bejelentették az Amazfit GTR 4 és GTS 4 okosórákat, amelyek már hetek óta rendre feltűnnek a különböző szivárogtatásokban. A jellemzőik nagyrészt azonosak, de méretekben, tömegben, akkumulátor-kapacitásban és kijelzőkben azért akadnak eltérések.

Az Amazfit GTR 4 kerek kialakítású, AMOLED technológiára épülő, 1,43 hüvelykes, Always On Display támogatással rendelkező érintőképernyővel lett felszerelve. A panel felbontása 466 x 466 képpont. A kijelzőt edzett üveg védi, illetve el lett látva ujjlenyomatoktól védő bevonattal is, a körülötte lévő keret pedig tükröződésmentes.

A GTS 4 ezzel ellenben téglalap alakú, 1,75 colos, szintén Always On Display funkcióval felvértezett, AMOLED panellel rendelkezik, amely 390 x 450 pixelt állít csatasorba. A képernyő karcok elleni védelmét edzett üveg biztosítja, ami ugyanúgy kapott ujjlenyomatoktól védő bevonatot, viszont a tükröződésmentes keret ezúttal nem játszik. Az Amazfit GTS 4 150, a GTR 4 pedig 200-nál is több óralapot tesz elérhetővé a felhasználó számára.

 

Az okosórák középső kerete alumínium ötvözetből készült, az alsó rész pedig fényes, szórt polikarbonátból. A GTR 4 34 grammot nyom, a GTS 4 pedig pedig 27 grammot. A különbség elsődleges oka az lehet, hogy a GTR 4 belsejébe 475 mAh kapacitású akkumulátort préseltek, míg a másik készülék 300 mAh-s telepet kapott, az eltérés pedig nemcsak a tömegben, hanem az üzemidőben is tetten érhető.

Az Amazfit GTR 4 képes akár 14 napig is működni átlagos felhasználás mellett, míg a GTS 4 esetében nagyjából 8 napra lehet számítani. Nyilván az üzemidő rövidül, ha jobban igénybe vesszük a készülékeket, ha pedig a beépített GPS-t is aktiváljuk, akkor 25 és 16 órára lehet legfeljebb számítani. Jó hír viszont, hogy mindkét készüléket 2 óra alatt újra lehet tölteni.

Az eltérő dimenziók természetesen azt jelentik, hogy a szíjak is különböznek. A GTR 4 22 mm-es, a GTS 4 pedig 20 mm-es szíjjal használható. A szíjak készülhetnek fluorelasztomerből vagy poliészterből , a GTR 4 esetében viszont van egy harmadik lehetőség is, mégpedig a bőr.

Most, hogy a különbségek ki lettek vesézve, jöjjenek az azonos jellemzők. Szoftveres fronton mindkét készülék Zepp OS 2.0 rendszerrel támad. Ami pedig az egészségkövetés és fitnesz funkciókat illeti, a megszokott opciók mind rendelkezésre állnak, vagyis van pulzusmérés, véroxigénszint-mérés, alvásmonitorozás, de a készülékek képesek követni a hölgyek menstruációs ciklusát, illetve monitorozható a felhasználó stressz-szintje is.

Az órák 150-nél is több sport üzemmóddal rendelkeznek, ezek között megtalálható az úszás is, amelynek használatát a külső borítás 5ATM besorolásnak megfelelő kialakítása teszi lehetővé. Az órák egyes mozgásformákat képesek önmaguktól is azonosítani, habár ezt a lehetőséget egy későbbi szoftverfrissítés teszi majd elérhetővé a maga teljességében.

A GTR 4 és GTS 4 modellek biztosítják az offline zenehallgatást, és kétsávos GPS navigációval is rendelkeznek, amelyet szintén egy későbbi frissítés még az útvonal-importálás lehetőségével is fel fog vértezni. Ez pontosan azt fogja tudni, amire gondolsz: importálni lehet az órára egy útvonalat, amelyen valós időben tudunk majd navigálni.

Habár az órák nem büszkélkedhetnek Wear OS-szintű testreszabhatósággal, van rájuk egy szűk alkalmazás-kínálat, és amellett, hogy támogatják az Alexát, fel lettek szerelve egy saját, offline hangasszisztenssel is. Az okosórák lehetőséget biztosítanak a Bluetooth hanghívásra, és még játszani is lehet rajtuk.

Az okostelefonokkal vagy táblagépekkel történő párosítást Bluetooth 5.0 technológia teszi lehetővé, az órák nem válogatósak, a legalább iOS 12 és Android 7.0 ökoszisztémát futtató készülékekkel lazán össze lehet kötni őket. Egyébként van Wi-Fi is, 2,4 GHz-es csatlakozási lehetőséggel.

Az Amazfit GTR 4 már kapható az USA-ban, ahol 200 dolláros áron, a márka saját weboldaláról lehet beszerezni a készüléket. A GTS 4 ára szintén 200 dollár, a forgalmazás módja pedig ugyanaz. Az európai régióban szeptember közepén érkeznek az újdonságok, eleinte csak a német vásárlók juthatnak hozzájuk, de később más piacokon is értékesíteni fogják őket – lásd a fenti képet.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid