Bemutatták a OnePlus 11-et

0

A nemzetközi piacon csak február 7-én jelenik meg a OnePlus 11, Kínában viszont már hivatalosan is bemutatkozott a gyártó zászlóshajója. Bár a telefon nevében nincs ott a Pro utótag, illetve valószínűleg ilyen készülék nem érkezik, semmiképp sem lehet hiányérzetünk, mert egy csúcskategóriás processzorral és kiváló kamerákkal felszerelt mobilt kaptunk.

Az okostelefon belsejében természetesen Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet teljesít szolgálatot, amely a OnePlus ígérete szerint teljes számítási erejével áll majd a felhasználók rendelkezésére. Ennek így önmagában nem lenne hírértéke, de mivel a gyártónak volt egy-két kétes húzása a múltban – visszafogták a processzoros teljesítményt a melegedés ellen és az üzemidő megnöveléséért – jó látni, hogy megtanulták a leckét. A csúcskategóriás lapkakészlet mellé kiszereléstől függően 12 vagy 16 GB LPDDR5X RAM kerül az összeszerelés során, amelyet 256 vagy 512 GB UFS 4.0 háttértár egészít ki.

A prémium hardver egy hasonlóan prémium megjelenítő mögött található, amely egy 6,7 hüvelykes, LTPO 3.0 AMOLED technológián alapuló panel, 1440p+ felbontással, illetve 1 és 120 Hz között váltakozó képfrissítési rátával, amelyet száznál is több app támogat majd natívan.

A OnePlus 11 hátoldalán Hasselblad-hangolású, 50 megapixeles elsődleges kamera található, amelynek szenzoros alapjait egy Sony IMX890 szolgáltatja, multidirekcionális fázisdetekciós autofókusszal, valamint optikai képstabilizátorral kiegészítve. Társa egy 48 megapixeles, ultraszéles látószögű, Sony IMX581 érzékelővel felvértezett modul, amely autofókusz képességekkel bír, így lehetővé teszi, hogy makró kameraként is szolgálja tulajdonosát.

A képrögzítő rendszer utolsó tagja egy 32 megapixeles, 2x telefotó modul, amelyben Sony IMX709 szenzor teljesít szolgálatot. Az előlapi kamera egy kivágásban található, felbontása pedig 16 megapixel. A kamerakészlet papíron megegyezik azzal, amelyet az Oppo Find N2 esetében alkalmaztak, de ez ne lepjen meg senkit, hiszen a két márka nemrég új stratégiai partnerséget jelentett be (és egyébként is ugyanaz az anyacégük).

A OnePlus 11 belsejében az energiaellátást egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor igyekszik biztosítani, amely immáron támogatja a 100 wattos vezetékes gyorstöltést, viszont indukciós megoldásokkal továbbra sem tölthető. Az okostelefon egyik érdekessége az új x-tengelyes rezgőmotor, ami a gyártó szerint a legnagyobb, amit valaha mobilba szereltek.

A készülék Kínában Color OS 13 operációs rendszert futtat, amely teljes egészében Android 13-ra épül. A OnePlus 11 már előrendelhető, a forgalmazása pedig január 9-én kezdődik a gyártó hazájában. A mobil zöld és fekete árnyalatokban kerül a boltok polcaira, az előbbi üveg hátlappal, míg az utóbbi homokkőszerű kivitellel.

A 12/256 GB-os konfiguráció helyi pénzből átszámítva 580 dollárt, a 16/256 GB-os kiszerelés pedig 640 dollárt kóstál. A 16/512 GB-os kiszerelését 710 dollárral egyenértékű jüant kérnek majd el. Magyar pénzben ez cirka 216, 239 és 265 ezer forintot jelent, de ne nagyon éljétek magatokat bele ezekbe az összegekbe, Európában mindenképpen vastagabb árazásra számíthatunk.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid