Bejelentették a Samsung Galaxy M13 4G és M13 5G készülékeket

0

A Samsung bejelentett két vadonatúj Galaxy M sorozatba tartozó okostelefont, az egyik a Galaxy M13 4G újragondolt változata, a másik pedig a teljesen új Galaxy M13 5G. A középkategóriás újdonságokat első körben az indiai vásárlóközönség veheti majd birtokába.

A most bejelentett Samsung Galaxy M13 4G-t nem szabad összekeverni azzal az ugyanilyen nevű készülékkel, amelyet májusban indított útjára a dél-koreai gyártó. Az új modell újratervezett elsődleges kamerarendszerrel, valamint egy méretesebb, 6000 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik.

Samsung Galaxy M13 4G

A többi jellemző megegyezik a globális kiadás jellemzőivel, vagyis ugyanúgy egy 6,6 hüvelykes Full HD+ felbontású LCD kijelzőt, Exynos 850 lapkakészletet, 50 megapixeles elsődleges kamerát, 5 megapixeles ultraszéles látószögű egységet, valamint 2 megapixeles mélységérzékelőt kapunk.

Samsung Galaxy M13 5G

A másik készülék már csak azért is érdekesebb, mert egy teljesen új modellről van szó. A Samsung Galaxy M13 5G 6,5 hüvelykes, 90 Hz-es LCD kijelzővel van felszerelve, amelyen 1600 x 720 pixel sorakozik, 20:9 képarány mellett. A megjelenítő takarásában MediaTek Dimensity 700 chipset teljesít szolgálatot, a választott konfigurációtól függően 4 vagy 6 GB RAM-mal, valamint akár 128 GB háttértárra kiegészítve, utóbbi bővíthető micro SD kártya révén. Az okostelefon hardveres komponensei egy 5000 mAh kapacitású akkumulátortól kapják a szükséges elektromosságot, a telep legfeljebb 15 wattal tölthető.

A két új készülék mindegyike Android 12 operációs rendszert futtat, One UI Core 4 felhasználói felülettel kiegészítve. Az okostelefonok kék, barna és zöld árnyalatokban kerülnek forgalomba. A 4G-s variáns helyi pénzből átszámítva 150 dolláros áron lesz kapható, ezért az összegért cserébe egy 4/64 GB-os kiszerelés jár.

Az 5G modemmel szerelt modell 175 dollárral egyenértékű rúpiát kóstál, a konfiguráció szintén 4/64 GB. A nyílt értékesítés július 23-án kezdődik Indiában, a Samsung és az Amazon regionális oldalán keresztül. Hogy aztán ezek a modellek valamilyen más néven, esetleg eltérő specifikációkkal forgalomba kerülnek-e más piacokon, egyelőre nem tudni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid