Bejelentették a Samsung Galaxy Tab S6-ot

0

Az eddigi pletykák és szóbeszédek alapján eléggé zsúfoltnak tűnt a Galaxy Note 10 augusztus 7-ei bemutatója, hiszen aznapra vártuk a Samsung Galaxy Tab S6-ot, illetve a Galaxy Watch órák következő generációját is. Persze még lehet, hogy tiszteletét teszi a csúcstablet aznap, de a készüléket már most bejelentették hivatalosan, és még az ára is kiderült.

Az újdonság belsejében Qualcomm Snapdragon 855 lapkakészlet dolgozik, amely mellé kiszereléstől függően 6 vagy 8 GB RAM, valamint 128 vagy 256 GB háttértár kerül. Bármelyik változatot is vásároljuk, minden esetben ott lesz a micro SD kártyás bővítés lehetősége. A Tab S6 a tartalomfogyasztás Mekkája lesz, hiszen a megjelenítője egy 10,5 colos Super AMOLED kijelző, melyen 2560×1600 képpont sorakozik, vagyis ez egy 16:10 képarányú panel. Nem csupán vizuálisan, de hangzás terén is igyekszik a készülék a legjobbat nyújtani, erről többek között az AKG és a Dolby Atmos által hangolt négy darab hangszóró igyekszik gondoskodni.

Nem tévedtek azok a korábbi szóbeszédek, amelyek szerint a készülék hátlapjára két kamera kerül. Az elsődleges érzékelő egy 13 megapixeles szenzor, míg a másodlagos egy 5 megapixeles, 123 fokos ultraszéles látószögű konstrukció. A megjelenítő felőli oldalra egy 8 megapixeles képrögzítő egységet szereltek, ezzel lehet majd önarcképeket készíteni, illetve videótelefonálni. A Samsung állítása szerint egyébként ez az első eset, hogy ultraszéles látószögű kamera kerül egy táblagépre.

A Samsung Galaxy Tab S6 energiaellátását egy 7040 mAh kapacitású akkumulátor végzi, és a tablethez mellékelt S Pen belsejében szintén van egy apró aksi, mégpedig azért, mert a Note 9-ből már jól ismert megoldáshoz hasonlóan ez is Bluetooth képességekkel rendelkezik. A toll használható távirányítónak, el lehet vele sütni a kamerát, illetve lehet előre vagy hátra lépkedni mondjuk a böngészőben, sok más egyéb mellett. A már említett akkumulátor egyébként 10 órányi üzemidővel kecsegtet a gyártó állítása szerint, a jack csatlakozóról viszont sajnos le kell mondanunk.

A Samsung Galaxy Tab S6 DeX támogatással érkezett, a produktivitást pedig egy billentyűzetes tok fokozza, melyet valószínűleg külön kell majd beszerezni. A személyes adatok biztonságáról egy kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó igyekszik gondoskodni, a szenzor optikai kialakítású, tehát az applikált üvegfóliák és hasonlók nem fogják zavarni a munkájában. Nagy valószínűséggel ez az első eset, hogy ez a technológia táblagépben debütál, így aztán kétszeresen is úttörőnek számít a készülék.

A Samsung Galaxy Tab S6 szürke, kék és rózsaszín árnyalatokban jelenik meg. A 6 GB RAM-mal ellátott verzió 649, míg a 8 GB RAM-mal szerelt variáns 729 dollárba fog kerülni az USA-ban. A magyarországi megjelenésről pedig egyelőre ennyit árult el a gyártó hazai képviselete:

A Samsung Galaxy Tab S6 Magyarországon augusztus második felétől érhető el a boltokban kék és szürke színekben, augusztus 7-től pedig előrendelhető.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid