Bejelentették a szuperolcsó Honor Play 7-et

0

Új belépőszintű mobillal jelentkezett a Huawei leányvállalata, ami mindössze 95 dollárba kerül majd, és 18:9-es kijelzővel, 2 GB memóriával, valamint Android 8.1-gyel érkezik.

Május 15-én mutatta be a Honor 10-et a vállalat, és természetesen erre a legbüszkébbek, ám nem felejtkeztek el az olcsóbb szegmensről sem, és itt indul majd a Honor Play 7. Azért, hogy ilyen áron tudják adni, persze meg kellett húzni az övet, de így is elég pofás mobil lett.

Az 5.45 colos, 18:9-es kijelző HD+ felbontást kapott (1440×720). Ez egyébként IPS panel, amit 2.5D kerekítéssel rendelkező üveg véd. A motorháztető alatt a MediaTek MT6739-es chip kapott helyet, ami 4 magból áll, egyenként 1.5 GHz-es órajellel, ehhez pedig 2GB memória és 16GB tárhely jár.

Hátra egy 16MP-es optika került, előre pedig egy 5 MP-es modul. Érdekesség, hogy mindkét kamera rendelkezik saját LED villanóval. Az akkumulátor 3020 mAh-s, ami ehhez a hardverhez bőven elég. Már megjelenéskor Android 8.1-et futtat a Honor Play 7, természetesen EMUI 8.1-es felülettel. Ellátták még teljes LTE támogatással és duál SIM-mel is, valamint a microSD kártyahely sem maradt ki.

A kiépítés egyébként nagyon hasonlót lett a TENAA-nál látott Honor 7S-hez, így elképzelhető, hogy a két mobil ugyanaz, csak más-más piacra szánták őket. A Honor Play 7 három színben jelenik meg (kék, fekete, arany), és május 22-étől már kapható lesz Kínában. Nagyon kedvező, 95 dolláros árcédulát kapott, ám az európai piacra minden bizonnyal egy kicsit drágábban érkezik majd.

Forrás: Gsmarena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid