Bemutatták az 50 megapixeles Samsung ISOCELL GN1 kameraszenzort

0

A Samsung bejelentette vadonatúj okostelefonokba szánt kameramodulját, az ISOCELL GN1-et, amely 50 megapixeles felbontással rendelkezik. A szenzorok tömeggyártása már megkezdődött, így hamarosan felbukkanhatnak az első olyan mobilok, amelyeknek hátlapját ez a képrögzítő egység ékesíti.

Az új érzékelő egyik különlegessége, hogy ez az első olyan modul, ami egyszerre rendelkezik a Dual Pixel, illetve a Tetracell technológiákkal, az egyes pixelek fizikai mérete pedig 1,2 mikrométer. Mindez összességében azt jelenti, hogy a szenzor képes a képpontok 4 az 1-ben összevonására, ilyenkor a végeredmény egy 12,5 megapixeles fotó lesz, miközben az effektív pixelméret 2,4 mikrométer.

A Samsung szenzorgyártásért felelős részlegének alelnöke, Yongin Park nyilatkozata szerint az ISOCELL GN1 egy újabb lehetőség arra, hogy a Samsung olyan nagy teljesítményű képérzékelőket biztosítson, amelyek megfelelnek az egyre változatosabbá váló piaci igényeknek.

A Dual Pixel technológia azt jelenti, hogy minden képpontnak összesen két fotodiódája van, amelyek felhasználhatóak fókuszálásra, emiatt sokkal gyorsabb és megbízhatóbb lesz az autofókusz. Ez jelenleg a legjobb megoldás a piacon, és Samsung az elmúlt pár évben használta is a csúcsmobiljainál, a 108 MP-es Galaxy S20 Ultra esetében azonban kimaradt a technológia. Az ebben lévő szenzor ugyanis nem támogatja a Dual Pixelt, és emiatt sajnos gyengébb is lett a telefon autofókusz képessége.

A Samsung új érzékelője emellett kihasználja azt az algoritmust, amely képes a közvetített információt fotodiódánként külön értelmezni, a folyamat eredményei pedig 100 megapixeles fényképek lesznek.

Az ISOCELL GN1 Smart-ISO, valósidejű HDR, valamint EIS támogatást is kapott, ami pedig a mozgóképeket illeti, az új érzékelő képes 8K felbontású videókat készíteni 30 képkockával másodpercenként.

Az új érzékelő egyértelműen egy csúcskategóriás megoldás, a Galaxy S30-ban (vagy S21-ben) szinte biztosan viszont látjuk majd, de már idén is számíthatunk ezzel szerelt mobilra.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid