Bejelentették az LG K széria 2017-es tagjait és még egy mobilt

0

Ahogyan az várható volt, az LG bejelentett egy csapatnyi új okostelefont, amelyek igazából a már meglévő K széria tagjainak a 2017-es kiadásai. A mobilokat a januári CES kiállításon lehet majd megcsodálni fizikai valójukban. Az említett középkategóriás masinákon túlmenően ráadásul felfedték még a Stylus 3-at is.

Korábban már pletykaszinten feltűntek ezek a készülékek, akkor mi is írtunk a lehetséges érkezésükről, illetve az akkor felfedett specifikációkról. Kezdjük a sort az LG K10 (2017)-tel, amelynek belsejében a MediaTek MT6750-es lapkája dolgozik egy 5.3 colos HD megjelenítő rejtekében. A RAM kapacitása 2 GB, amihez 32 GB belső tárhely járul. A kamerákat illetően 13 megapixeles elsődleges, illetve 5 megapixeles előlapi érzékelőről beszélhetünk. A készülék 148.7 x 75.3 x 7.9 mm-es dimenziókkal és 142 grammos tömeggel bír, amelynek vélhetően tetemes részét a 2800 milliamperórás akkumulátor teszi ki. A mobilon Android 7.0 Nougat fut, és ujjlenyomat-olvasója is van.

lg_k_2017

Az LG K8 (2017) burkolata alatt egy Qualcomm Snapdragon 425 chipset végzi a munka dandárját, a megjelenítő pedig 5 colos és HD felbontású. A RAM 1.5 GB, a belső tárhely pedig 16 GB, a kamerák 13, illetve 5 megapixelesek. 144.8 x 72.1 x 8.09 mm-es térbeli jellemzői mellett a készülék pont annyit nyom a mérlegen, mint a K10, és szintén Android 7.0 Nougat rendszert futtat. Az akkumulátor kisebb, 2500 milliamperórás, és a biometrikus szenzor is elmaradt.

AZ LG K4 (2017) és K3 (2017) belépőszintű eszközök, céljuk nem a világ megváltása, hanem az olcsó okostelefonra vágyók számára alternatívát nyújtani. Ehhez mérten Qualcomm Snapdragon 210 lapkakészletük van, 854×480-as kijelzőfelbontásuk – 2017-ben ez már ebben a kategóriában is ciki -, rendszermemóriájuk 1 GB-os, a belső tárhely pedig 8 GB. A telefonokon Marshmallow operációs rendszer fut, a megjelenítőjük 5, illetve 4.5 hüvelykes, a kamerakiépítésük 5/5, valamint 5/2 megapixeles. Akkumulátoraik 2500, illetve 2100 milliamperórásak.

stylus-3

Végül következzék az LG Stylus 3 rövid ismertetője! A számítási feladatokat egy MediaTek MT6750 nyolcmagos processzora végzi, a kijelző 5.7 colos és HD felbontású, a RAM 3 GB-os, a belső tárhely pedig 16 GB. A készülék elsődleges kamerája 13, előlapi érzékelője pedig 8 megapixeles. A telefonon Android 7.0 hasít, akkumulátora 3200 milliamperórás. Ahogyan a név sugallja, a mobilhoz jár egy beépített stylus, de opció az FM rádió, valamint az ujjlenyomat alapú azonosítás is.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid