Bréking: a Huawei a világ legnagyobb mobilgyártója!

0

Olyan dolog történt, amire eddig sosem volt példa, és az amerikai tiltások miatt nem is gondoltuk volna, hogy megvalósulhat, főleg nem ennyire gyorsan: a Huawei mindenki mást beelőzve a világ legnagyobb telefongyártója lett a második negyedévben.

A részeredményeken persze látszott, hogy nem kell annyira sajnálni a Huaweit, hiszen két hónapban már sikerült megszerezniük az első helyet, az iparágban azonban negyedévekben gondolkoznak, tehát ez a mérvadó. Most viszont kijöttek a második negyedévre vonatkozó adatok, amelyek szintén a kínai vállalat elsőségét mutatják.

A Huawei a három hónap alatt 55,8 millió okostelefont szállított le, ami az egy évvel korábbi eredményekhez képest 5%-os csökkenést jelent, de még így is sikerült megszerezniük az első helyet. A korábbi bajnok, a Samsung ugyanis 53,7 millió készüléket szállított le, 30%-os csökkenést követően.

A koronavírus hatását a teljes gazdaság megérezte, így természetesen az okostelefonok piacán is csökkenés volt, ám a Huawei a lehetőségekhez képest viszonylag kis visszaeséssel megúszta a második negyedévet. Ez annak köszönhető, hogy Kína ekkorra már nagyjából kilábalt a járványból, míg a világ más részein még tombolt a vírus.

“Ez egy figyelemre méltó eredmény, amire egy éve még nagyon kevesen számítottak” – nyilatkozta Ben Stanton, a kutatást végző Canalys elemzője.

“Ha nincs a COVID-19, akkor ez nem történt volna meg. A Huawei kihasználta azt az előnyt, hogy a kínai gazdaság helyrejött, és újra be tudta indítani az okostelefonos üzletágát. A Samsungnak nagyon kis részesedése van a Kínában, kevesebb mint 1%, és a fő piacaikat, mint Brazília, India, az Egyesült Államok vagy Európa, megtépázta a vírus és a lezárások.”

Azt nem tudni, hogy meddig tart a Huawei elsősége, lehetséges, hogy a harmadik negyedévre visszatér a korábbi sorrend, mindenesetre ez egy történelmi eredmény a kínai vállalat számára.

Forrás: HuaweiCentral

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid