“Butatelefonokra” fejleszt Android rendszert a Google

0

Az Android az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb mobil operációs rendszer jelenleg. Elképesztő mennyiségű készüléken fut, telefonok mellett táblagépeken, sőt, fejlesztők önkéntes munkájának köszönhetően még asztali számítógépekre is elérhető, a különböző televíziókat és járműveket nem is említve. A Google nemrégiben készített egy olyan verziót, ami a belépőszintű hardverrel rendelkező okostelefonokra lett optimalizálva, ez lett a Go Edition. A keresőóriás azonban ennél tovább menne, szeretné az Androidot eljuttatni a hagyományos gombos, vagy ahogyan a köznyelvben hívják őket, “butatelefonok” világába is.

Erről a bizonyos rendszerről többek között azért tudunk, mert készültek róla képernyőképek, amelyek működés közben mutatják be azt. Mint látni, az állapotsor az Android Oreo jellegzetességeit mutatja, ami azt jelenti, hogy a Chrome itt megtekinthető verziója talán egy Android Oreo alapú, nem érintőkijelzőkre optimalizált operációs rendszeren fut.

A Google által benyújtott kód egyelőre nem sok tartalmat fed fel, valószínűleg tesztelési célokat szolgál. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Google jelenleg is fejleszt egy hagyományos mobilokra szánt operációs rendszert, amelyet a KaiOS direkt kihívójának szán. Remélhetőleg a következő hónapban esedékes Google I/O fejlesztői konferencián többet hallunk erről az OS-ről.

A Statcounter nevű elemzőcég statisztikái szerint idén márciusban az Android uralta a mobil operációs rendszerek piacát 75,33 százalékkal. Eközben az iOS a torta 22,4 százalékát, míg a már említett KaiOS a 0,84 százalékát szerezte meg. A Windows mobilos változata 0,28, míg a Samsung által fejlesztett Tizen 0,26 százalékon áll. Úgy látszik, a Google ezeken az erőviszonyokon szeretne valamelyest változtatni, és azoknak a kezébe is a saját rendszerét helyezni, akik hallani sem akarnak érintőkijelzős okostelefonokról.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid